ZeneButik a Tabánban
2010-07-15
| |
 |
Július 15-től augusztus 19-ig minden csütörtökön a zenéé a főszerep a Tabán moziban. A ZenButik elnevezésű vetítéssorozat keretén belül ugyanis hat olyan alkotást tűztek műsorra a szervezők, amelyekben a muzsika kap főszerepet.
A programok között szerepel többek között az elmúlt évek egyik legnagyobb sikert aratott zenés mozija, a Rockhajó, amely a kalózrádiózás és a rock and roll
hőskorába, a hatvanas évekbe kalauzol vissza bennünket. Ha rock and roll, akkor viszont nem feledkezhetünk meg a magyar zenéről sem, a Made in Hungária biztosítja a hamisítatlan magyar roki-életérzést.
Csendesebb vizekre evezhetünk az Egyszer című ír független filmmel, melynek zenéjéről az árulkodik a legbeszédesebben, hogy 2008-ban szinte a semmiből érkezve nyerte el a legjobb betétdalnak járó Oscart. (Személyes véleményem szerint egyszerűen kihagyhatatlan a film! - a szerk.)
Lesz még a programban a kissé nehezen befogadható I`m Not There – Bob Dylan életei című film is, illetve a Woodstock a kertemben is.
Az eseménysorozat zárónapján mutatnak be egy igazi különlegességet: a ZAPPAPEST című riportfilmet. A 3 nap Frank Zappa zenészzsenivel alcímre hallgató dokut Gerebics Sándor 1991-ben forgatta. Az 1993-ban elhunyt Frank Zappa élete egyik utolsó koncertjét Magyarországon adta. Az itt töltött három nap alatt a filmesek kamerája szinte végig forgott, így nagyszerű pillanatokat tudtak megörökíteni.
(Forrás: est.hu, port.hu)
H.Zs.
|