Lélegzetvisszafojtva
várjuk a vasárnapi Oscar-gálát: vajon az ex-házaspár közül melyik visz haza
több szobrot?
Ha
Kathryn Bigelow, akkor bizony Oscar-történelmet írhat, hiszen ő lesz, aki a női
filmesek közül elsőként elnyeri a legjobb rendező díját. Bigelow a negyedik nő,
akit rendezőként Oscar-díjra jelölt az Amerikai Filmakadémia fennállása 82 éve
alatt. Lina Wertmüller 1976-ban, Jane Campion 1993-ban, Sofia Coppola pedig
2003-ban jutott be a férfiak által uralt mezőnybe.
A női filmrendezők Oscar-mellőzöttsége az iparágban
uralkodó tendenciát tükrözi - mutatott rá Martha Lauzen, aki a San Diegó-i
Egyetemen foglalkozik a nők televíziós és filmes helyzetével Az aránytalanság a filmüzlet olyan más
területén is nyilvánvalóan megmutatkozott, mint a forgatókönyvírás. A 250
filmet kilenc százalékban jegyezték szerzőként nők. Az adatok ellenére a kutató
szinte teljes visszautasítással találkozott a filmipar képviselőinél a kérdés
felvetésekor. Mint mondta: vezető szakmai folyóiratok szerkesztői éppúgy
tagadták a probléma létezését, mint stúdiók vezetői.
Bigelow,
aki A bombák földjén című filmjéért már elnyerte a hollywoodi rendezőcéh díját
- kolléganői közül szintén elsőként -, és a Brit Filmakadémia díjátadóján is
átvehette a legjobb rendezésért járó elismerést, a februári londoni
BAFTA-ceremónián a filmiparban szerepet játszó nők folyamatos küzdelmeire
utalva ezeket mondta: "amennyiben ez reményteli fénysugárnak tekinthető,
akkor csodálatos".
(Forrás: kultura.hu, nol.hu, mti, origo.hu)
H.Zs.