Ha nem akarod diszkóban vagy házibuliban tölteni a szilvesztert, nem kell otthon maradnod. Alternatív lehetőségként ott van például a Lazac!, ami egy Tilos Rádiót támogató mulatságot takar a Dürer-kertben.
Az est missziója, hogy a populáris zenék helyett olyan előadókat ünnepeljenek az év legutolsó napján, akik az underground kultúrában alkottak nagyot. És persze, méltó emléket is szeretnének állítani a Tilos Rádió elmúlt – igencsak nehézkes – éveinek.
A kapuk este 9-kor nyílnak meg és hajnalig mulathat a közönség négy tematikus teremben (”breaktechnohouseminimaldnb”, ”hiphopreggaedancehall”, ”funksoulmashup” és ”dubchillambienta”), a rádió 32 DJ-nek zenéjére. Ám ez még semmi, hiszen a nagyteremben az underground zenei élet legnagyobbjai tűnnek majd fel, köztük például a Quimby vagy a The Carbonfools.
Az este fényét emeli az is, hogy DJ Palotai ezen az estén ünnepli majd lemezlovas munkásságának huszadik évfordulóját. És mi is lehetne ennél jobb pálya számára, mint az elektrozenékre éhes fiatalok tömege.Aki nem kíváncsi a nagyterem műsoraira, azt is örömmel várják a szervezők, hiszen idén már lehetőség nyílik csak a kistermek látogatására is.
21:00 - 22:30 DJ Gerzson
22:30 - 00:05 QUIMBY
00:30 - 01:45 The Carbonfools
02:00 - 03:00 Maszkura és a tücsökraj
03:00 - 06.00 DJ Palotai
Jegyek: december 30-ig 3000/3900 Ft Tilos/Nagyszínpad, december 31-én 3500/4400 Ft Tilos/Nagyszínpad