Köztudott, hogy Franz Kafka
halála előtt arra kérte legjobb barátját, Max Brodot, hogy semmisítse meg
minden kéziratát, ám ő, szerencsére, erre nem volt hajlandó. Brod adta ki
először Kafka három ismert regényét, a Pert, a Kastélyt és az Amerikát, de a
többi kézirat nem kerülhetett a nyilvánosság elé. Egészen eddig.
Hosszú jogi huzavona után a Kafka és
Max Brod levelezését tartalmazó ládákat végre felnyithatják. A levelek és kéziratok
közzétételéért a Harrez izraeli újság több mint egy éve küzd, ennek a
folyamatnak értek a végére, amikor július 12-én kinyitották a tíz doboz
egyikét. Az összes felnyitása legalább egy hétig eltart, mert a dobozok közül
hatot Tel Aviv hat különböző bankjában, négyet pedig egy Zürichi bank széfjében
őriznek.
A dokumentumok négy évitizede rejtőztek Izraelben és több ügyvéd együttes
munkája hozta meg a gyümölcsét annak a procedúrának, aminek a végén a bíróság
úgy döntött, hogy az Eva és Ruti Hoffe talajdonában lévő dobozokat fel lehet
tárni. Azok tartalmát azonban még mindig nem szabad nyilvánosságra hozni, mert
az örökösök megtámadták a bíróság döntését.
Izraeli és német irodalomtörténészek szerint a dobozok a levelezés mellett
tartalmazhatnak eddig ismeretlen Kafka-kéziratokat, naplókat, jegyzeteket és
rajzokat is, valamint olyan részletek is napvilágra kerülhetnek, amelyekből
többet megtudhatunk a huszadik század egyik legtitokzatosabb s legzseniálisabb
írójának életéről és halálának körülményeiről.
A dokumentumok sorsáról
most újra ítélkeznie kell a bíróságnak. El kell dönteni, hogy azok valóban a
Hoffe-nővérek tulajdonát képezik-e, és azt csinálhatnak velük, amit akarnak,
vagy olyan kulturális és irodalmi kincsek, amelyek köztulajdonnak minősülnek.
Izrael állam szerint a levelek és a kéziratok fölött nem rendelkezhet a
Hoffe család, hiszen azok Izrael tulajdonába kerültek azzal, hogy Brod 1939-es
bevándorlása után izraeli állampolgár lett.
Az első doboz kinyitásánál Izraelben egyébként a bíróság által kijelölt jogi
képviselők jelenhettek volna csak meg, azaz Max Brod és Esther Hoffe
hagyatékának kezelői, Esther Hoffe leányainak jogi képviselője és a bank
megbízottja. A ceremónia azonban nem volt zökkenőmentes, mert a szemtanúk
szerint Eva Hoffe behatolt a banképületbe, és meg akarta akadályozni a doboz
felnyitást, azt hangoztatva, hogy az kizárólag az ő tulajdona, másnak nincsen
joga hozzá.
forrás: litera.hu