Mint ahogyan arról már korábban hírt adtunk, napjaink legnagyobb és legnépszerűbb közösségi oldalát, a Facebook-ot megfilmesítik. A szerencsés amerikaiak már láthatták a mozikban a filmet, hosszú sorok kígyóznak a pénztárak előtt.
2003 egyik őszi éjszakáján megváltozott a világ. A
Harvard egyetem fiatal diákja, egy számítógép
programozó zseni, Mark Zuckerberg (Jesse Eisenberg)
leült számítógépe elé, és egy új ötlettel állt elő.
Megszületett az első közösségi oldal. Ami a
kollégiumi szobából indult, hamarosan eljutott a
világ legtávolabbi szegletéig, átalakította az
emberiség közösségi élményét és kommunikációs
forradalmat robbantott ki. Csupán hat évvel és 500
millió baráttal később Mark Zuckerberg a világ
legfiatalabb milliárdosa… de nem élhet békés,
nyugodt életet: a siker személyes és jogi bajokat is
bőven hozott számára. Az embernek nem lehet 500
millió barátja úgy, hogy közben ne akadjon néhány
ellensége is.
A Facebook születéséről szóló, A közösségi háló című film bemutatása második hétvégéjén is tartotta magát az észak-amerikai kasszasikerlista csúcsán. A jó kritikák és élénk érdeklődés által övezett internetes dráma péntektől vasárnapig újabb 15,5 millió dollárt (3,1 milliárd forintot) kasszírozott, így észak-amerikai összbevétele az elmúlt tíz napban meghaladta a 46 millió dollárt (9,2 milliárd forintot). A Columbia Pictures szerint ezzel már be is hozta gyártási költségeit, és elindult a nyereségesség útján.
A toplista második és harmadik helyét két friss bemutató, az Ilyen az élet című romantikus vígjáték és a Secretariat című lóversenyfilm foglalta el. A Katherine Heigl és Josh Duhamel sztárszereposztással készült Ilyen az életre a nézők 14,5 millió dollárért váltottak jegyet. A hetvenes évekbeli legendás versenyló, Secretariat és lovasa, Penny Chenery sztorijára pedig 12,6 millió dollárt adott ki a közönség.
A Disney három dimenzióban készült baglyos animációja, Az őrzők legendája hétmillió dollárral lett negyedik a listán, a Wes Craven műhelyéből kikerült My Soul to Take című 3D-s horror pedig 6,9 millióval kezdte meg szereplését az amerikai mozikban.
Elemzők szerint a mozikat főleg a harmincas vagy idősebb korosztály töltötte meg, és a tavalyihoz képest továbbra is jóval - ezen a hét végén 15,3 százalékkal - alacsonyabb volt a bevétel.
(Forrás: mozinezo.hu, mti)
H.Zs.