Gallagher ősszel kisebb turnéra indul, ahol az új dalok mellett régi Oasis-slágereket is játsszanak. "Ezek az én dalaim, én magam írtam őket, és büszke vagyok rájuk" - fejtette ki a zenész.
A tíz dalt tartalmazó idei albumot és az egyelőre cím nélküli, de már szintén elkészült második lemezt Gallagher saját kiadója, a Sour Mash Records adja ki. Zenei segítséget nyújtott a The Wired Strings zenekar és a Crouch End Festival Chorus.
És hogy hogyan is vált ki Noel a zenekarból?
2009. augusztus 28-án a Párizsban, néhány perccel a Rock en Seine
fesztiválbeli fellépésük előtt a két Gallagher testvér az öltözőben
annyira összeveszett, hogy Noel azonnal elhagyta a zenekart. Két órával
később Noel a hivatalos Oasis weboldalon a következőt publikálta: „Némi
szomorúsággal, de óriási megkönnyebbüléssel közlöm, hogy ma este
elhagytam az Oasist! Az emberek majd azt írnak és mondanak amit akarnak,
de én egyszerűen egy napot sem tudok tovább együtt dolgozni Liammel!”
Ezek után az Oasis lemondta az európai koncertturné folytatását.
Később Noel egy interjúban kifejtette, hogy szólókarrierbe fog
kezdeni, míg Liam az Oasis többi tagjával és egy új basszusgitárossal
2010-ben már egy új albumot szeretne kiadni.
2010. február 26-án az Oasis nyerte meg az elmúlt 30 év legjobb
albumáért járó díjat a Brit Awards-on, az 1995-ös (What's the Story)
Morning Glory? című albumával. A díjat az elmúlt 30 év legkelendőbb tíz
albumából választhatta ki a közönség. A díjátadón az Oasis-ből csak Liam
volt jelen, aki a díj átvételekor köszönetet mondott az albumon
közreműködő zenészeknek (kivéve Noelnek). A beszéd után Liam a rangos
díjat a közönség közé dobta.
2010 márciusában a legolvasottabb brit zenei magazin olvasói Liam
Gallaghert szavazták meg minden idők legjobb frontemberének. A Q magazin
újságírói ezután megkérdezték, hogy Liam szerint ki minden idők legjobb
frontembere, mire ő a következőt válaszolta: Noel Gallagher.
2010. március 25-én és 26-án Noel megtartotta az Oasis-ból való kilépése utáni első koncertjeit, melyekre pillanatok alatt elkapkodták a rajongók a jegyeket.