Az idei Szegedi Ifjúsági Napok az alacsonyabb zajterhelés miatt kevésbé zavarja majd a város lakóit, a fesztiválozók azonban ebből semmit sem fognak észrevenni.
A fesztiválok környezetében élők panaszkodása nem új keletű dolog – valószínűleg mindig lesznek olyanok, akiket pihenésükben akaratlanul is megzavarnak a bulizók – vagyis valójában a hangosítás, ám az ostor mindig a fesztiválozókon csattan. A rendezvények szervezői persze mindig törekednek arra, hogy a zajterhelést csökkentsék a nem-fesztiválozók felé – így lesz ez idén is a SZIN-nél, ahol Boros Gyula, a fesztivál főszervezője tájékoztatása szerint 12-13 millió forintos összeget fordítanak az aktív és passzív zajcsillapításra. Ám a fesztiválozóknak sem kell megijedniük, a rendezők szerint ők ugyanis ebből semmit sem fognak észrevenni, így végül mindenki jól jár.
Molnár Károly, a fesztivál hangosítását megtervező Meyer Sound kelet-európai régiójának akusztikai szakértője elmondta, hogy a SZIN zajterhelése a korábbiak során is megfelelt a küszöbértékeknek, mégis érkeztek lakossági panaszok – a többi esethez hasonlóan a ludas itt is a basszus, amely messzire elhallatszik, mert a mély hang terjedésének irányítása a legnehezebb feladat. A probléma kiküszöbölésének érdekében idén másfél-kétszer több mélysugárzót alkalmaznak majd a színpadok hangosításánál, mint az elmúlt években. Ezzel a megoldással sokkal jobb a közönségre lesz majd koncentrálható a zene, ahogy az a magas- és középső hangtartományban már megoldott.
Nemcsak a hangosítás, hanem a színpadok elrendezésében is változás történik: a Partfürdőn a Tisza közelében nem lesz zenei színpad, a város és a folyó irányában pedig zajvédő falak „védik” majd a lakosságot. A szabadtéri programok a nyitónapon éjfél előtt, a többin pedig fél egykor befejeződnek.
A fesztiválozókra lakosságbarát újdonság is vár: a silent disco. A mások számára hangtalan program keretében az egyik medencében kialakított helyszínen vezeték nélküli fejhallgatóval bulizhatsz – akár délelőtt tízig is! A fejhallgató két csatorna DJ-k által kevert zenéit kínálja, te döntheted el, melyiket választod.
A SZIN a nyár záró fesztiváljaként augusztus 25-től 29-ig tart, olyan külföldi előadókkal, mint a Europe, Scooter, The Rasmus vagy a Sugababes. Természetesen kiváló hazai előadóink sem maradhatnak ki: fellép a Quimby, Péterfy Bori, és a nagy öregek is, mint Deák Bill Gyula, vagy a Beatrice.
(forrás: MTI, fotó: SZIN)