Pályázatot
hirdet a Sziget Fesztivál kreatív fiatalok számára.
A
2010-es Sziget póló, illetve a Sziget idei kegytárgyának
tervezése most csak rajtad múlik!
„A
2010-es esztendővel nagykorúvá érett a hazai legnagyobb zenei- és
kulturális fesztivál, mely – állandó megújulásaihoz
illeszkedve – nem csupán korát tekintve haladt előbbre, vizuális
szemléletében is. Több száz koncert, DJ fellépés, színházi,
civil- és oktatási program levezénylését követően, ismét új
korszakába lépett Európa egyik legfontosabb nyári fesztiválja. A
zenei nagyágyúk szerepeltetése mellett most WAMP-pal együtt
működve trendtudatos arcot növeszt magának.
A
WAMP havonta rendezett vasárnapi designvására az elmúlt négy
évben városképi jelentőségű eseménnyé nőtte ki magát. A
fiatal hazai divattervezés és design kihagyhatatlan zarándokhelye,
ahol felöltözhetsz, levetkőzhetsz, hátradőlhetsz, ihatsz,
ehetsz, lakást rendezhetsz. A WAMP amellett, hogy havonta feltálalja
a legfrissebb magyar design gyöngyszemeit, olyan tagszervezetként
is működik, melynek legfontosabb célja, hogy a designt közelebb
hozza a nagyközönséghez, és a kifinomult, de mégis progresszív
tárgykultúra- és viselet iránti igényt fontos hazai szemléletté
tegye.
A
WAMP idén nyáron ünnepli negyedik születésnapját! Ennek
alkalmából szeretné beoltani a Sziget Fesztivált a design
szellemiségével és ebben a körben Te nyerheted a legtöbbet!
Tervezd meg a Sziget új pólóját, vagy a Fesztivál Tárgyát és
Tiéd lehet egy két személyes VIP belépő a Sziget Fesztiválra!!!
A legjobb pólótervet pedig meg is valósítjuk. Kihagynád?”-
írja a pályázat felhívása.
A
WAMP UP Design pályázat két kategóriát hirdet:
1)
Sziget póló elkészítése
Tervezd
meg Te a 2010-es Sziget Fesztivál pólóját, amit Te is szívesen
viselnél!
Férfi,
női, fekete, fehér, szürke – bármi jöhet! Semmi kiegészítő,
varrt, ragasztott dekorációs elem: csak a Sziget logo és a Te
víziód fér el a pólón! Rugaszkodj el a középre helyezett
logo-t ábrázoló jelentéktelen gönctől és tervezz valódi alap
darabot! Szitanyomással megvalósítható mintákat tervezz, maximum
4 szín felhasználásával. A kontúr használata is egy színnek
számít, a póló alapszíne pedig fekete, fehér és szürke lehet. Egy
tervező legfeljebb 3 tervet nyújthat be.
2)
A Sziget tárgya
Tervezd
meg a Sziget 2010 kult-tárgyát! Az intelligens sörnyitótól a
sátorkereső csipogón át bármi jöhet, ami a szigeti életforma
alaptartozékaként működik. A fesztiválközegben való lét
alapvető kiegészítőjeként olyan ikon-tárgyat keresünk, ami
különleges, de mégis használható, és könnyen mozgatható;
tükrözze az unikális Sziget-hangulatot, de legyen mégis
formabontó, vicces, elszállt és persze környezetbarát. Egy
tervező legfeljebb 1 tervet nyújthat be.
A
pályázat beküldési határideje: 2010. június 28.
A
pályázatok elbírálását egy öt tagú zsűri végzi, akik
kiválasztják a tíz legjobban sikerült munkát. Az
eredményhirdetésre július 11-én, a WAMP-on kerül sor.
A
díjazás (mindkét kategóriában):
·
A legjobb 5 póló- és legjobb 5 tárgypályázat kétszemélyes VIP
hetijegyet kap a 2010-es Sziget
Fesztiválra
·
A legjobb 10 pályamű nyilvános megjelenést kap és bemutatásra
kerül
·
A zsűri és a közönségszavazás során a legjobbnak ítélt 1-1
pólótervet a Sziget saját költségen
legyártja
és forgalomba hozza a tervező nevének feltüntetésével.
A
zsűri értékelési szempontjairól, a beadási feltételekről és
a szerzői jogokról bővebben itt olvashattok.
(Forrás:
WAMP)