Joey Jordison, a Slipknot dobosa elmondta, hiába ürült meg a basszusgitáros helye a zenekarban, nem vesz be új embert a drogtúladagolásban elhunyt Paul Gray helyére.
A májusban tragikus hirtelenséggel elhunyt basszusgitáros, Paul Gray helyét nem fogják pótolni. Az együttes tagjai eddig, ha a jövőről faggatták őket, azt mondták, egyáltalán nincs még erejük a jövővel foglalkozni, a dobos azonban most a Pulse of Radiónak adott interjújában arra utalt, hogy mindenképpen folytatják a zenélést, de új társ nélkül, nyolcasban.
Szerinte minden valószínűség szerint nem fog más basszusgitáron játszani, csak Jim, Mick és én. Tulajdonképpen mindenki tud gitározni a zenekarban, úgyhogy mindannyian fogunk is bőgőzni a következő felvételen. Nem veszünk be mást. Hogy élőben mihez kezdünk, azzal pedig majd akkor foglalkozunk, ha eljön az ideje.
És hogy mindennek mikor jön el az ideje? Azt egyelőre nem tudni, hiszen a zenekar tagjai érthető módon lassan szedik össze magukat, és az eddigi nyilatkozatok alapján talán éveket kell még várni, mire újra stúdióba ülnek a banda tagjai.
A Slipknot napjaink egyik legsikeresebb metalegyüttese, a maguk szélsőséges zenei stílusával és brutális színpadi teljesítményükkel együtt. Albumaik és videófelvételeik a Billboard eladási listáin többszörös platina minősítést értek el az USA-ban. Mindhárom albumukról jelöltek egy-egy daltGrammy-díjra a Legjobb Heavy Metal Dal vagy a Legjobb Hard Rock Dal kategóriákban.
A zenekar szintén jól ismert sajátos megjelenéséről: a tagok egyforma egyenruhát viselnek (amely legtöbbször vegyvédelmi overallokra hasonlít), melyen nemzetközi vonalkódok, emblémák, karszalagok is találhatók (ez utóbbiért nácizmussal is vádolták őket, amit visszautasítanak). Ezen kívül mindegyik tag rendelkezik egy egyéni stílusú maszkkal, amely saját bevallásuk szerint belső érzésvilágukat fejezi ki.
(Forrás:zene.hu, yahoo news, hir24)
H.Zs.