Érkezik Ellen Allien ötödik albuma
2010-02-27
| |
 |
Ellen Allien képtelen lassítani. Ha épp nincs fellépése, akkor vagy kiadója, a Bpitch Control ügyeit igazgatja, vagy a stúdióban ül és zenét ír, esetleg mixalbumot készít.
A berlini hölgyemény májusban jelenteti meg ötödik szólóalbumát és reméljük, hogy Watergate mixével ellentétben ebben némi értéket is felfedezhetünk majd.
Fraatz kiasasszony sohasem szeretett egyedül dolgozni, ezt bizonyítja, hogy négy évvel ezelőtti albumát Aparattal, míg a 2008-as Soolt AGF-fel és Holger Zilskével közösen írta. A művésznő ezúttal a német ambient és elektronika szcéna nagy alakjával Tobias Freunddal osztotta meg stúdióját, az eredmény pedig Ellen elmondása szerint egy sokkal spontánabb és melegebb album, mint az előzőek.
A dobok jobban előtérben vannak, a melódiák könnyen felismerhetőek és megjegyezhetőek, Allen hangja pedig hangos és tiszta, ráadásul a mű zenei világa is sokkal organikusabbnak tűnik, mint elődeié. A My Tree-n például klarinétszólót, míg a You-n élő gitárt hallhatunk.
Ellen Allien ötödik albuma, a Dust május 17-án lát napvilágot a Bpitch Control gondozásában.
Tracklist:
01. Our Utopie
02. Flashy Flashy
03. My Tree
04. Sun The Rain
05. Should We Go Home
06. Ever
07. You
08. Dream
09. Huibuh
10. Schlumi
http://www.myspace.com/ellenallien
|