A Kogart Galéria 2011-ben is fantasztikus kiállításokat szervez a képzőművészet kedvelői számára. Az idei év első kiállítása a Retina-Kortárs portrék címet viseli. A tárlat két igen tehetséges festőművész, Nagy Sára és Szunyoghy Viktória alkotásait mutatja be.
A két festőművész, Nagy Sára és Szunyoghy Viktória két különböző festészeti stílust képvisel, annak ellenére, hogy a képeikben felmerülő kérdések, illetve válaszok ugyanazon témát érintik. Festészetüknek középpontjában kortársaik megörökítése áll, mely lehetőséget ad saját fejlődésükre és stílusuk elmélyítésére.
„Nagy Sára és Szunyoghy Viktória két fiatal, pályája elején álló festőművésznő figyelmének központjában kortársaik portréjának megörökítése áll, amely egyszerre nyújt lehetőséget saját egyéni stílusuk kibontására és más emberek személyiségének különböző szempontú vizsgálatára. A XX. század festészetében a portré újrafelfedezésének időszaka a 60-as és 70-es évekre esik, amikor az emberi arc pszichés vizsgálata vált olyan művészek központi témájává, mint Francis Bacon, Alex Katz vagy Chuck Close. A XXI. században ismét kérdéseket vet fel a klasszikus téma kortárs átértelmezése; mit jelent ma a portréfestészet, mi a feladata és célja, hogyan tükrözhető benne a személyiség része vagy egésze? Bár Nagy Sára és Szunyoghy Viktória különböző festészeti stílus képviselői, mégis ugyanazokra a kérdésekre keresik a lehetséges válaszokat.
Nagy Sára 2004-2009 között járt a Magyar Képzőművészeti Egyetem festő szakára, ahol mesterei Gaál József és Károlyi Zsigmond voltak. Korábban szinte kizárólagos témája saját teste és arca volt, amelyet kíméletlenül nyers őszinteséggel és a végletekig expresszíven módon ábrázolt. Számára önmaga ábrázolása inkább saját belső küzdelmeinek kivetítése volt, majd legújabb sorozatán távolságtartó, de mélyen elemző arcképekben örökíti meg saját kor- és sorstársait, nőket és férfiakat, művészeket és polgári foglalkozást űző fiatalokat.
Szunyoghy Viktória szintén a Magyar Képzőművészeti Egyetemen végezte festészeti tanulmányait 2003 és 2008 között. A tematikus sorozatokban gondolkodó festő szintén létező kortárs személyeket ábrázol. A lírai, finom festőiséggel megoldott portrék általában a mindennapok környezetében bukkannak fel.”- írj a Kogart Galéria honlapján.
A kiállítás január 6-tól 28-ig tekinthető meg a Kogart Galéria termeiben.
(Forrás: Kogart Galéria)