Tóth
József Füles kiállítását tekinthetjük meg április 1-től a
Mai Manó Házban.
A
tárlat kurátora, Kincses Károly fotómuzeológus a következőképpen
nyilatkozik a művészről:
„Tóth Füles hallhatólag
nagyon vicces, de látszólag nagyon komoly egy ember. Sokat beszél
és gyorsan, mindenkit lenyom szédítő dumájával. De néha
egyedül marad. Akkor fényképez. És ott nincs beszélgetés,
adoma, történet. Invenció van, ötlet, profi szakmai tudás és
güzülős alázat. Mindez évtizedek óta. Tanú erre mindmegannyi
fotója, mely még most is itt elevenkedik a fejemben, vizuális
emlékezetemben. A túrós, a cascos, a traubiszódás, az élmény
az ágybanos reklámjait nem felejtem el, pedig már nincs olyan
túró, csak műanyag zacskóba gyömöszölt nedves túrószerű
anyag kapható, már évtizedek óta spórolok a casco mellőzésével,
fogalmam sincs, van-e még traubi és hát az élmény az ágyban is…
Szóval a dolgok múlandóak, Füles némely reklámjai meg nem. És
a többi képeiről még nem is beszéltem. Azokat látni kell.”
Tóth
József Füles már számos kiállításon van túl, tehetségét
pedig díjai is bizonyítják: 1978-ban Balázs Béla díjat kapott,
1980-ban Pécsi József díjat, 1988-ban megkapta a Magyar
Népköztársaság Érdemes művésze díjat, 2001-ben a Magyar
Alkotóművészek Országos Egyesülete ismerte el munkáját,
2008-ban pedig a Magyar Köztársaság kiváló művésze lett.
A
Photo ludens május 30-ig látogatható a Mai Manó Ház André
Kertész termében.
A
Mai Manó Ház honlapja
(Kép:
Mai Manó Ház)