A március
7-én megrendezésre kerülő női fesztivál az első alkalom, ahol művészek és civil
szervezetek együttes erővel hívják fel a figyelmet a női jogok védelmére. Az
egynapos program keretein belül fellép többek közt Németh Juci és Péterfy Bori
is, míg a látogatók Fábián Éva Nők Magyarországon elnevezésű kiállítását is
megtekinthetik.
Az esemény szervezője a NANE (Nők A Nőkért az Erőszak
Ellen) Egyesület egy olyan alternatív nőnapi programot kínál, ahol női előadók
lépnek fel az este folyamán, ám napközben sem unatkozhatnak az érdeklődők,
hiszen a női írás és a női élmények megjelenítésének alternatíváit.
Az előadók és előadások mellett különböző női portrék mutatják be a női
sorokat, majd női érdekvédő szervezetek önkéntesei és munkatársai mesélnek
olyan történeteket, melyekkel munkájuk során találkoznánk, s talán egy egyszerű
szemlélődő el sem hinne.
Fiataloknak szóló programjaik közt szerepelnek prevenciós célú kiscsoportos
foglalkozások, önbecsülést növelő műhely, sőt különböző tesztekben is részt
lehet venni. Egy szintén érdekes nőnapi meglepetés a "pasimegörző".
A fesztivál látogatói a belépőjegy megvásárlásával a NANE Egyesületet
támogatják.
KIÁLLÍTÁSOK
"Nők Magyarországon" - Fábián Éva fotókiállítása
"Egyenlőek és egyenlőbbek" - Fiona Alapítvány
Belépő: A programok 18.30-ig
ingyenesek, utána a belépő 1000 Ft.
Helyszín: Gödör Klub (Budapest V. kerület, Erzsébet tér)