Nagykorú lett az Alvin és a mókusok
2011-11-29
| |
 |
Ki gondolta volna, hogy az Alvin és a mókusok immár 18 éve ontják a jobbnál jobb punk slágereket? Úgy tűnik, ahogyan a rock, úgy ez a zenei műfaj is örök, ráadásul nagyon jól meg is fér egymással - mi sem bizonyítja ezt jobban a Depresszió és az Alvin és a mókusok közös turnéja, amely szinte minden állomáson teltházat produkált.
Magyarország első számú punk-rock
bandája nagykorú lett, és ehhez méltó koncertre készülnek december 9-én
és 10-én. Az Alvin és a Mókusok hálás azért, hogy a közönség
szeretetével már 18 éve életben tartja a zenekart, sőt, hálával
gondolnak azokra is, akik gyűlölik őket, hiszen ők is gondolnak rájuk,
beszélnek róluk, terjesztik a hírüket. A 18 éves ünnepi koncert hosszabb
lesz a szokásosnál, tehát mindenki úgy készüljön, hogy másfél óránál is
tovább tombolhat a színpad előtt. A zenekar készül meglepetésekkel is,
de erről Alvin egy szót sem árult el, mert akkor már nem lesz igazi
meglepetés. A banda csak
néhány napja érkezett haza országos turnéjáról, amelyen a Depresszióval
közösen koncerteztek. Telt ház volt az összes helyszínen, Debrecenben
1500 ember jött el.
Most a zenekar ismét önálló bulira készül, méghozzá nem is akármilyenre: a nagykorúvá válást ünnepelheti minden rajongó a bandával együtt. A fantasztikus szülinapi buli több helyszínen meg lesz tartva, gondolva a vidékiekre is: december 9-én a Dürer Kertben, 10-én pedig Nyíregyházán, az YK2-ben. A budapesti koncert egyik különlegessége, hogy Alvinékkal duettet énekel Imre Norbert, a Prosectura zenekar frontembere. A koncert kezdetéig pedig a Nikson és a Nonverse gondoskodik a hangulatról.
Az év végi bulikra a jegyek elővételben megvásárolhatók 2000 forintos áron a Dürer Kertben, a XIX. kerületi Headbangerben, és a Headbanger 2.0-ban, az V. kerületi Múzeum körúton. A nyíregyházi koncertre Géza utcai YK2-ben lehet belépőjegyet kapni.
További információ:
www.alvinrecords.com
Facebook esemény:
http://www.facebook.com/event.php?eid=180909791995134
Nyíregyháza • Y2K • 18. Születésnapi koncert Facebook esemény:
http://www.facebook.com/event.php?eid=289921341027651
H.Zs.
|