Megérkezett az új generáció
2012-01-11
| |
 |
Megérkezett az új generáció. És nem
szelíden kopogtat, hanem dörömböl. A netes cikkek és kommentek jelezte
előzetes izgalom alapján igen valószínűnek tűnik, hogy az év egyik
meglepetését egy csupa elsőfilmesből álló csapat készítette.
Bemutatóra váró filmjük, Az erő krónikája szuperképességű kamaszokról szól, akik nem világhatalomra törnek, és a bűn ellen sem szállnak harcba – egyszerűen őrültködnek, vadulnak, a barátaikat tréfálják meg természetfeletti tudásuk felhasználásával – míg azután néhány váratlan fordulat alaposan össze nem kavarja a dolgokat.
Az új filmesek persze mégsem a semmiből érkeztek, a film írója és rendezője is Hollywood gyermeke: az író, Max Landis a legendás John Landis (többek közt a Blues Brothers rendezője) fia, míg a rendező, Josh Trank apja 1997-ben egy egész estés dokumentumfilmért vehette át az Oscar-díjat. De a nagy áttörés lehetőségét nem a szüleiknek köszönhetik: a Twentieth Century Fox vezetői akkor figyeltek fel az ifjú direktorpalántára, amikor a Parajelenségek-hez forgatott kiegészítő jeleneteket a DVD-kiadás és a marketing kampány számára.
A felvett részletek sokak szerint izgalmasabbak lettek, mint maga a film, így a 26 éves Trank már saját, 15 millió dolláros költségvetésű filmjét rendezheti: a Cloverfield-re és a Parajelenségek-re hasonlító stílust egy nagyon eredeti, bizarr történettel teszi különlegessé…
A Chronicle hazai bemutató: február 2-ra várható.
H.Zs.
|