Még Te is vihetsz ajándékot a Mikulásgyárba!
2011-12-11
| |
 |
Ha teheted, idén ne csak azokat lepd meg ajándékkal, akik közel állnak hozzád: egy cipősdoboznyi aprósággal olyanoknak is boldoggá teheted az ünnepet, akik nehéz körülmények között élnek.
Szinte már csak pár nap van hátra karácsonyig, az emberek az ajándékvásárlás lázában égnek. Ugyan ebben az évben valószínűleg be kell érnünk a hómentes ünneppel, de attól még átleng bennünket a szívmelengető hangulat. Készülődés közben szép lassan azon kapjuk magunkat hogy bennünket is átleng a karácsnyi hangulat, és már alig várjuk, hogy családunkkal együtt díszítsük a karácsonyfát, részt vegyünk az isteni halászlé vagy az omlós bejgli elkészítésében, majd mindannyian áttérjünk az ajándékozásra. Repesve várjuk, ahogyan szeretteink bontják az ajándékukat, s lélegzetvisszafojtva várjuk, hogy sikerült-e örömet szereznünk.
Mert örömet szerezni jó. De nem mindenki teheti meg, hogy akár egy ajándékot is vehesse, és az ünnepi asztal sem roskadozik az ételtől. Ezért kérlek, ha teheted, Te is gondolj azokra a családokra és gyermekekre, akik szintén repesve várják a karácsonyt, de sokkal szerényebb körülmények között. Őket támogatva, a megsegítésükre épült fel idén is a Mikulásgyár, ahol egészen december 21-ig várják azok felajánlásait, akik szívesen segítenének, hogy a nehéz körülmények között élő családoknak szebb legyen az ünnep.A Mikulásgyár immáron hetedik alkalommal nyitja meg kapuit, s az adományok gyűjtése mellett számos más programmal is várja a lakosságot, cégeket egyaránt.
Mit kell tenned, ha adományozni szeretnél? Nagyon egyszerű a dolog! A honlapon minden információt megtalálsz, de a csomagod összeállításában gondolj arra, hogy a szervezők főként olyan holmikat várnak, amelyek másnak alapvető dolog lehet, de a rászorulóknak bizony hiánycikk: tartós élelmiszereket (lisztet, cukrot, tésztát, konzervet), tisztító- és tisztálkodási szereket, játékokat, édességet, könyveket. A MikulásGyár nagyon szívesen fogad
használt játékokat, könyveket is, ám arra kérik az adományozókat, hogy
olyan játékokat, könyveket hozzanak, amelyeket önmaguk és gyermekük is
szívesen fogadna. Az ajándékokat, felajánlásokat nem szükséges
becsomagolni, akár kézben, akár dobozban, akár nejlonzacskóban is
hozhatják.
Ha nem budapesti vagy, de szeretnél segíteni, akkor sem kell csüggedned! A Magyar Posta közreműködésével idén a legkisebb településen élőknek is lehetősége nyílik az ünnepek közeledtével adományokkal segíteni a rászorulókat. Az adakozók bármely postán leadhatják ajándékukat a MikulásGyárnak 2011. december 21-ig, ahonnan a Magyar Vöröskereszthez juttatja azokat a Posta. Az adományokat az ország valamennyi postáján átveszik. A dobozokra csupán rá kell írni nagybetűkkel: MIKULÁSGYÁR.
Amennyiben több információra volna szükséged, nézz körül a honlapon.
H.Zs.
|