Madonna világkörüli turnéra indul
2012-02-07
| |
 |
Világkörüli turnén mutatja be új
stúdióalbumát Madonna, aki Budapestre ugyan nem látogat el, Bécsben és
Zágrábban azonban látható lesz.
Az énekesnő MDNA című lemeze március 26-án jelenik meg, az első dalt azonban már február elején közzétették az albumról és a vasárnapi Super Bowl szünetében is ízelítőt adott belőle Indianapolisban.
Madonna május 20-án kezdi koncertkörútját Tel-Avivban, fellép többek közt Barcelonában, Londonba, Zágrábban, Párizsban, Berlinben, New Yorkban, Washingtonban, Philadelphiában, Torontóban és Québecben is. A turné amerikai szakasza augusztus végén kezdődik és szeptember 27-én Miamiban ér véget.
Az énekesnő Franciaországban két koncertet is ad, először július 14-én Párizsban, a Stade de France-ban, majd augusztus 21-én Nizzában. Bécsben július 29-én lép színpadra az Ernst Happel Stadionban, Zágrábban június 11-én lesz látható.
Az MDNA lesz a popcsillag 12. stúdióalbuma, amely négy évvel a Hard Candy című lemez után jelenik meg. Az énekesnő újra William Orbittal dolgozott együtt, ő működött közre Madonna Ray of Light című korongján is. Az MDNA-n két francia DJ, Martin Solveig és Benny Benassi is dolgozott.
Madonna legutóbbi nagy robbanása a február 3-i amerikai focibajnokság, a Super Bowl szupernézett döntöjében előadott show-műsor volt. Itt debütált a színpadon Madonna új kislemezdala, amely március 26-án megjelenő MDNA című új nagylemezét vezeti fel. A Give Me All Your Luvin klipjét a francia Megaforce rendezőcsapat készítette. A dalban olyan sztárok Madonna vendégei, mint MIA és Nicky Minaj, míg a tegnapi showban - melyeben az új dal mellett Vogue, a Music és a Like a Prayer hangzott le - mellettük Cee Lo Green és LMFAO is feltűnt a színpadon.
(Forrás: mr2.hu, kultura.hu, mti)
H.Zs.
|