Luis Figo tagad
2010-02-20
| |
 |
Luis Figo felháborodottan nyilatkozott csütörtökön, miután tudomására jutott, hogy hazájában korrupcióval vádolják.
Történt ugyanis, hogy egyes portugál lapok tényként közölték azon pletykákat, hogy Luis Figo 750 ezer eurós összeget kapott, és támogatást nyújtott a tavaly újraválasztott miniszterelnöknek, José Socratesnek.
Az egykori aranylabdás csillag felháborodottan nyilatkozott, s tagadta a vádakat. Az Inter utazó nagy követe bízik benne, hogy az idő majd mindent megold, s egyben igazolja ártatlanságát.
A lisszaboni ügyészség vizsgálja Luisnak a Tagus Parkkal kötött szerződését, mellyel a miniszterelnök és kormánya is kapcsolatban állt a választásokat megelőzően.
Figo elismerte, hogy a Tagus Parkkal munkakapcsolatot ápol, hiszen egy reklámszerződés köti őt a céghez. A portugál legenda továbbá azt is elismerte, hogy jó barátságban áll a miniszterelnökkel, de sosem támogatta őt, mint ahogy ezt a lapok állították.
A portugál legenda a minap Lisszabonban járt, ahol egy beteg gyermekkel foglalkozó központot látogatott meg. Luis Figo mindig is híres volt jótékony céljairól, legutóbb például részt vett egy Haitiért rendezett gálamérkőzésen, ahol olyanokkal futballozott, mint Zidane, Ricardo Kaká, Pauleta, vagy éppen Fernando Couto.
Végül pedig nézzétek meg Figo és a Tagus Park előbb említett közös reklámfilmjét:
|