Igor és Ivan Buharov, Svatopluk Mikyta, Miklos Onucsan és Szabó Péter csoportos kiállítása szeptembertől már látogatható a Trafóban. Az egyedülálló tárlat a kortárs képzőművészet új irányzatát mutatja be az érdeklődők számára.
„Álmodnak-e még a kortárs képzőművészek egy olyan korban, amelyben a legnagyobb kihívást a művészet számára a szociális és politikai valóságra adott éber reakciók jelentik?
A nemzetközi csoportos kiállítás célja, hogy választ kínáljon azokra az egyre alapvetőbb kérdésekre, melyek azt kutatják, hogy létezhet-e a társadalmi jelenre reagáló művészet a dokumentum fogalmán – és az egyre statikusabb módon esztétizálódó kritikai formanyelven túl. Valóban teljesen kifosztott terület-e például a szürrealista film-nyelv szabad asszociációkon alapuló rendszere, a kollázs abszurd módon mellérendelő és jelentéseket felülíró szerkezete, a konceptualizmus költőisége, vagy a nyilvános akciók performativitása? A kiállításon megjelenő művek ugyanis ezen műfajok modernista tradícióit használják fel, illetve értelmezik át, bizonyítva azt, hogy ezek vizualitása, illetve szenzualitása továbbra is érvényes, naprakész képzőművészeti nyelvet képes generálni.
A kiállítás célja ezzel párhuzamosan az is, hogy létrehozza az egyre bonyolultabb képlet alapján működő kelet-közép-európai identitás – a galéria terére kiterjesztett – mentális kollázsát. Ezt pedig olyan művek bemutatásán keresztül teszi, amelyeknek a halmaza értelmezi azt a folyamatot, amiben a régió fő egzotikumának számító „örök” posztkommunista tranzit-állapot összekeveredik a neoliberális gazdasági berendezkedéssel, és ennek szerkezetén megjelenő törésvonalakkal. Emiatt a szimptóma-halmozás miatt pedig egyre hangsúlyosabbá válnak napjainkban, immár nemcsak regionálisan, de globálisan is a társadalmi egyenlőtlenségek, melyek elhanyagolhatatlan identitás-formáló elemek.
A kiállítók és műveik nemzetközi elismertségét olyan tényezők fémjelzik mint, hogy Igor és Ivan Buharov Kormányeltörésben c. filmjét az egyik legrangosabb európai képzőművészeti seregszemlén, a 2010-es Manifestán mutatták be Spanyolországban, vagy az, hogy Miklos Onucsan – a kolozsvári és berlini székhelyű Plan B Galériával együtt dolgozó művész – már 1999-ben képviselte Romániát a Velencei Biennálén. Svätopluk Mikyta a 2011-es Strabag Art Award International egyik fődíjasa, 2008-ban pedig elnyerte az Oskar Cepan-díjat, ami a legrangosabb szlovák fiatal művészekre fókuszáló díj. Szabó Péter – akinek munkáival egyre több nemzetközi rangú kiállítóhelyen találkozhatnak az érdeklődők – pedig a Trafó Galériában egy videó formájában mutatja be román városok közterein végrehajtott nyilvános akcióját, amit az e-cart.ro támogatásával hozott létre.”- írja a Trafó honlapján a kiállításról.
Az egyedülálló alkotások, többek között Szabó Péter Jó reggelt! és Igor és Ivan Buharov Kormányeltörésben című videója október 22-ig látogatható a Trafó Galériában.
(Forrás: Trafó)