Úgy tűnik, Liam Gallagher nem
nyugszik. Mióta otthagyta egykori együttesét, az Oasis-t, egyfolytában
mocskolja régi bandáját, melyet testvérével, Noel-lel alapítottak, ám most már
azt tartja az énekes, hogy legújabb bandája, a Beady Eyes sokkal ismertebb lesz,
mint előző zenekara.
Ahogy
Gallagher a Sunday Times-nak adott interjújában fogalmazott: Sokkal nagyobbak leszünk. Kétség sem fér
hozzá, hogy jobb lesz a zene. Sokkal jobban hangzanak a számaink, mint az
Oasis.
Hogy Liam komolyan beszélt-e, az kérdéses, ugyanis What’s The Story Morning
Glory című sikerlemezükből több mint 35 millió darabot adtak el világszerte. A
szakértők szerint a lecsúszott frontember új együttesével örülhet, ha ennek
csak töredékét sikerül elérniük.
Azonban az énekes azonban mindezt nem érdekli, sőt még saját testvérét is
örömmel becsmérli legutóbbi interjújában : Noel
térden fogva fog könyörögni, hogy vegyem be a bandába, nagyon hamar. Azt hiszi,
hogy ő a vezető, meg hogy minden döntése nyerő. Én kezdtem el az együttest. Én
vagyok valójában az Oasis.
Szerencsére, a kedvesnek koránsem
nevezhető szavak mellett arra is maradt Liam Gallagher-nek, hogy új csapatáról,
a Beady Eyes-ról beszéljen. Mint mondta, sokkal inkább a rock’n’roll felé húz a
zenéjük és nem a brit popos vonal felé, mint amit az Oasis képviselt.