Két éve hunyt el Kolo
2010-07-14
| |
 |
Ki gondolná, hogy immáron két
esztendeje történt a tragédia. 2008. július.15.-én Kolonics György edzés
közben életét vesztette. Alapítványa fáklyás megemlékezést tart.
A kétszeres olimpiai, illetve
tizenötszörös világbajnok magyar kenus 1972. június.04.-én született
Budapesten. Kolo a Budapesti Spartacusban kezdte meg karrierjét, ahonnan
fiatalon a Csepel SC-hez igazolt. Haláláig ennél a klubnál maradt. Első
világbajnokságát 1991-ben tudhatta magáénak (negyedik, illetve ötödik
hely). Horváth Csaba társa visszavonulása után Kolo az egyesszámokra
koncentrált. Miután 2000-ben Sydneyben kiharcolta az aranyérmet egyesben
visszatért a pároshoz, mégpedig Kozmann György oldalán. Ketten 2004-ben
ezüstérmet szereztek az athéni olimpián. 2007-ban pedig aranyat értük
tehetségük Duisburgban. A 2008-as olimpián is együtt indultak volna, ám
megtörtént a tragédia.
Kolo szívbetegség következtében hunyt el egy edzés során. Társa, a már
említett Kozmann, illetve trénere próbálták visszahozni, ám nem
sikerült. Temetése 2008. július. 25- én történt a Farkasréti Temetőben.
Tiszteletére egykori iskolája Budafokon felvette a nevét.
A Kolonics György Alapítvány csütörtökön 17 órától fáklyás
evezéssel tiszteleg az egykori sportoló előtt. Csepel
vízitelepén kivetítők lesznek, majd 18:50től megkezdődik az fáklyás
evezés. A megemlékezést zenés műsorral zárják a rendezők.
|