Nemrégiben felröppent a hír, mely szerint Erdei Zsolt hamarosan végleg visszavonul a ringből.
Erdei Zsolt profi ökölvívó nagy valószínűséggel visszavonul év végi amerikai meccse után - írta a Népszava. "Nagyon könnyen előfordulhat, sőt jelenleg ennek van a legnagyobb esélye, hogy bármi legyen is ennek a meccsnek a végeredménye, visszavonulok. Már nemcsak a pofonok fájnak a ringben, hanem szinte minden. Egészségesen akarom leélni a civil életemet is".
A szomorú hírt követően azonban most újabb nyilatkozatban Erdei azt mondta, nem biztos, hogy ez lesz a végső meccse. A bokszoló világbajnok csak a Tavoris Cloud elleni, december 31-én - magyar idő szerint már az újévben - sorra kerülő félnehézsúlyú címmérkőzés után dönt arról, hogy befejezi-e a pályafutását.
"Jelenleg minden erőmmel és tudásommal a soron következő ellenfelemre, az IBF világbajnoki cím elhódítására szeretnék koncentrálni" - idézi a 37 éves Erdei szavait az a közlemény, amelyet a menedzsmentje szerdán juttatott el az MTI-hez. A mind a 33 profi mérkőzését győztesen (18 KO) megvívó öklözőről egy, a Népszavában kedden megjelent interjú kapcsán "terjedt el", hogy az újévi összecsapással visszavonul."A visszavonulásomról kizárólag a mérkőzés után szeretnék dönteni, már csak azért is, mert ahogy hallottam, egy győzelem esetén Bernard Hopkins is szívesen vállalna címegyesítő mérkőzést.
Tehát bármi lehetséges. Ugyanakkor ezek opciók, ami fix, az Tavoris Cloud, és a december 31-i gálameccs.""Köszönöm a sok-sok ember támogatását és bíztatását, nagyon sokat jelent és szükségem van rá, mivel életem egyik legnagyobb megmérettetésére készülök" - tette hozzá Erdei.
(Forrás: sportgeza.hu, mti)
H.Zs.