Augusztus 29-én nyílik Gáti György, Érzék-Képek az Atroposzférából című fotókiállítása.
Augusztus 29-én, vasárnap 16.30-kor kerül sor Gáti György fotókiállításának megnyitójára. A tárlaton beszédet mond Baki Péter, a Magyar Fotográfiai Múzeum igazgatója és Fáy Miklós kritikus.
Gáti György fotográfus 1978-ban az Új Tükörnél kezdte pályafutását, mint gyakornok. Később a Lapkiadó Vállalat Fotószolgálatánál, mint hivatásos fotóriporter dolgozott. 1981-ben a Szabadidős Magazin, és az Erdőgazdaság Faipar fotósa. Később, mint képszerkesztő is tevékenykedik a Pesti Műsornál, a Karate Magazinnál és az Országgyűlési Tudósításoknál. 1990-ben a Sygma tudósítója, 1998-ban a CyberEst főszerkesztője.
Munkájában kitűnőnek bizonyul: 2002-ben a Sajtófotó pályázaton harmadik, majd 2003-ban második helyezést ért el. Emellet 2002-ben, 2007-ben és 2008-ban is az NKA ösztöndíjasa, illetve az André Kertész díj nyertese, ösztöndíjasa.
Számos könyvillusztráció és lemezborító elkészítése is a nevéhez fűződik: többek között Cseh Tamás, az LGT, az Edda és Komár László lemezeinek borítóját is ő készítette. Könyvillusztrációkat készít a 35 év, 35 művész, A blokád és a Hobo Sapiens című könyvekhez.
„Függönyök különös alakzatokat formáló libbenése, zöldségesrekeszek irdatlan halmaza, Freud Zsigmond árnyéka...
Látványok felületei, amelyek között napjaink peregnek .
Megtévesztő, a felületes szemlélő számára rögtön-élvezetes, azonnal-érthető képek.
Ám apró részleteik között a gondos néző egyre újabb és egyre mélyebb összefüggésekre lelhet. Ez működik egyetlen fotográfián belül, és a képek között is.
Gáti így ír: „Amolyan képi üzenetnek szánom a késõi jövõ számára, hogy miféle formák – színek – felületek között élünk mi a második ezredfordulón.”
A fentiek mellett azonban képe(ke)t ad egy sajátságos fotográfiai képalkotási és gondolkodásmódról: a rétegek közöttit és mögöttit láttatva hat különböző ÉRZÉKeinkre. Szemben az üres divattrendekkel, nem teóriákkal és koncepciókkal traktálja a nézőjét, hanem megadja neki az érzékelés primér élményét. A látvány pótolhatatlan meglepetését.”- írja a Budapest Galéria honlapján.
Az Érzék-Képek az Atroposzfériából című fotókiállítás szeptember 19-ig látogatható a Budapest Galéria kiállítótermében keddtől vasárnapig 10-18 óra között.
(Forrás: Budapest Galéria, Museum.hu)