Örülhetnek a brit banda rajongói, ugyanis az együttes énekese Chris Martin megerősítette: még idén megjelenhet a csapat legújabb, szám szerint ötödik studióalbuma.
Chris Martin és Jonny Buckland egy brazil tévéműsor során beszéltek következő albumukról, melyben elmondták, ha minden rendben megy a munkálatok során, még a 2010-es év folyamán a boltok polcaira kerülhet az új korong. A csapat karácsonyra szeretné megjelentetni az egyenlőre még cím nélküli lemezt.
Az új albumot maximális titoktartás mellett veszi fel a csapat: Csak két ember van az egész épületben, aki tudja, hogyan kell megnyitni a felvett fájlokat. Még az együttes tagjai sem tudják. Még a saját zenénket sem tudnánk ellopni. Egy számítógép zseninek és remek betörőnek kell annak lennie, aki be akar jutni az épületbe és le akarja tölteni a dalokat. - nyilatkozta Chris.
A munkálatokkal kapcsolatban annyi azonban kiszivárgott, hogy az albumot nem máshol, mint egy észak-londoni templomban kezdte felvenni az elmúlt év végén. A munkálatokat pedig Brian Eno producer segíti, aki a csapat előző, Viva La Vida or Death and All His Friends keresztelt albumának felvételét is vezette.