John Lennon: Kerek színes napszemüveg, gitár, fürtök, rock&roll
2007-10-10
| |
 |
Beatles, és azon belül John Lennon. A napokban volt a híres zenész, dalszövegíró, életművész születésének 67. évfordulója. Rajongók százai, talán ezrei emlékeztek rá, szinte Elvis Presley fanatikus imádásával vetekedve.
Habár ha jobban belegondolunk a sajnálatos módon bekövetkezett halálesetek miatt mindig csak a halál évfordulóján emlékezünk meg nagy csillagainkról. Persze nem azt mondom, hogy naponta kell emlékezni, de a születés fontosabb tény a halálnál. És beszélni is szebb, magasztosabb róla.
Lennonnál másképp alakult az élet vége. Ő nem a gazdagságába, mérhetetlen alkoholizálásba, drogfüggőségbe halt bele. Szimplán a sztárság végzett vele. Sokan úgy tartják, hogy politikailag akarták likvidálni, de Mark David Chapman, a gyilkos annyit mondott, hogy: „1980 októberében elolvasta Anthony Fawcett One Day at a Time című Lennon-könyvét, amely bemutatja, hogyan éli korábbi bálványa a New York-i milliomos hírességek életét. Ekkor hatalmasodott el rajta végképp az az érzés, hogy Lennon nem szolgált rá sem az ő, sem senki más rajongására. Mert nem őszinte. Mert eladta magát.” Chapman nem sokat habozott. Pár lövéssel megölte Yoko Ono szeme láttára kedvesét. Chapman azóta is az Attica állami börtönben tölti büntetését, New York közelében. Érdekes gondolat mindenesetre. Ilyen tisztogatást végezni merészség, elhivatottság és betegség is egyben.
Lennon életében nem is a zenekari karrier játszott nagy szerepet, mivel szólókarrierje nagyobb csodát tett, mint a Beatle-korszak.
Yoko Onoval közösen körülbelül 15-20 korongot jelentettek meg. Ezeknek témái főképp a háborúellenesség („Give Peace a Chance" – Adj esélyt a békének), és a szeretet, a béke, a heroinnal való küzdelme („Cold Turkey").
Leghíresebb albuma az 1971-ben megjelent az Imagine, karrierjének legsikeresebb szólóalbuma, melynek hangulata az álmodozás és a harag között váltakozik. A címadó szám a világbéke (sajnálatos módon ma már elcsépelt) himnuszává vált, jelképezte Lennon „fehér korszakát” (fehér ruhák, fehér hangszerek…).
Figyelmetekbe ajánlom az Imagine című dokumentumfilmet, amely bemutatja életét, több dal is elhangzik benne és az érdekesség, hogy maga Lennon a narrátor. Természetesen a napokban látható például a HBO2 műsorának palettáján is.
Halála után különös emléket állított Lennonnak a Rolling Stone magazin, amikor nem sokkal a gyilkosság után megjelent számának címlapjára az az Annie Leibovitz által a lövöldözés reggelén készített fotó került, amelyiken Lennon látható meztelenül, embrionális pózban, amint megcsókolja a teljesen felöltözött Onót.
Lilo
|