Nemrég debütált az új angol tehetség, Alex Gardner első videóklipje, az I'm Not Mad. A szakértők szerint a különleges hangú, 19 éves modell fiú lehet az új Duffy hazájában.
A fiatal énekes az elmúlt hónapokban többek közt Paolo Nutinivel és a The Scripttel turnézott, emellett pedig első lemezén dolgozott, mely a tervek szerint az év második felében fog megjelenni. Ám nem mindig volt ilyen fényes a helyzet Alex Gardner háza táján.
Alig volt 16 éves, mikor otthagyva edinburghi szülőházát és elindult Londonba, hogy énekessé váljon. Az első hónapokban modellként kereste a kenyerét, aztán egy szerencsés találkozás folyamán Brian Higgins producer "karmai közé" keveredett. Alex az elmúlt egy évben végig Briannel és csapatával, a Xenomaniaval dolgozott debütáló albumán, melyről március 22-én jelenik majd meg az első kislemez, I'm Not Mad címmel.
Alex a klipforgatás során nem mással, mint Ray Kay-jel dolgozott együtt, akinek olyan videókat köszönhetünk, mint a Taking Back My Love (Enrique Iglesisas és Ciara) vagy a Fight For This Love (Cheryl Cole).
A fiatal énekes elmondta: a videó készítése igazán izgalmas volt számomra, mivel ez volt az első utam Európán kívülre. A helyszín remekül nézett ki, ám a forgatás előtti estéig nem volt egy modellünk sem. Szerencsére, a forgatás reggelén sikerült találni egy fantasztikus lányt és minden remekül sikerült. A 13 óra végére már mindenki szétesett a fáradtságtól, de mindannyian nagyon büszkék vagyunk az eredményre.
Reméljük, hamarosan a magyar zenecsatornán is találkozhatunk majd Alex Gardner első videójával.