Az idén
80 éves jubileumát ünneplő Újbuda három jelentős kulturális intézményében,
a Fonó Budai Zeneházban, a MU Színházban és az A38 Hajón várják a látogatókat
az immár ötéves programsorozatra.
A három újbudai kulturális intézmény együttműködéséből
létrejött fesztivál az elmúlt öt évben igazi, nemzetközi rangú zenei eseménnyé
nőtte ki magát, amelyen a kortárs szabad improvizációs zene legnagyobbjai
fordultak meg, az idén visszatérő Peter Brötzmanntól Matthew Shipp-pen át
Alexander Balanescuig vagy Mats Gustafssonig.
A fesztivállal annak idején az volt a kerület célja, hogy Újbudát feltegye a
nemzetközi dzsesszélet térképére és egy folyamatosan fejlődő, bővülő programot
hozzon létre. Az esemény sikeressége olyan kiemelkedő, független kulturális
központok szerepvállalásának is köszönhető, melyek az ország legjobbjai közé
taroznak. Így az Újbuda Jazzfesztivál ma már lényegesen túlmutat a kerületen,
de még a fővároson is. A nyárvégi zenei és kortárs művészeti események között
európai rangot szerzett magának.
Ősszel tehát folytatódik a hagyomány, az ötéves jubileumi Újbuda Jazzfesztivál
három napján és három helyszínén nagyszerű merítést ad a kortárs magyar és
nemzetközi dzsesszélet irányzataiból.
forrás: Zene.hu