Lorenzen Wrightot holtan találták meg egy erdőben, Memphis mellett. A harminchárom esztendős kosarassal egy lőtt seb végzett.
Lorenzen Wright pályafutása során megfordult a Los Angeles Clippersben, az Atlanta Hawksban, a Memphis Grizzliesben, a Sacramento Kingsben és a Cleveland Cavaliersben. A 788 NBA mérkőzésen szereplő kosaras tavaly vonult vissza.
Július 18-án látták utoljára élve a játékost. A kosaras exnejétől indult el autójával, s a pletykák szerint nagy mennyiségű készpénz volt nála. A család néhány napig várt, majd bejelentette eltűnését. A rendőrség szerdán talált rá a holttestre egy Memphis melletti erdőben. A rendőrség hivatalosan még nem jelentette be a hírt, mivel az azonosítási procedúra még nem fejeződött be. A családtagoknak azonban már elárulták, a holttest valószínűleg Lorenzen.
Július 19-én hajnalban egy segélyhívás érkezett a rendőrséghez a kosarastól. A diszpécser káromkodáson, illetve lövéseken kívül semmit nem hallott, de mivel sikerült beazonosítani a hívást, így azonnal a keresésére indultak. Az áldozattal lőtt seb végzett.