A Franciaországban élő és tevékenykedő Hollán Sándor közel 100 műve került bemutatásra a Szépművészeti Múzeum november 30-án nyílt tárlatán. A fa útja című kiállítás február 5-ig várja a kortárs művészet kedvelőit.
„Hollán Sándor 1956-ban hagyta el Magyarországot, és azóta Párizsban és a dél-franciaországi Langedocban él, ahol nyaranta négy hónapon keresztül a természeti motívumok előtt dolgozik. A téli, párizsi hónapokat műtermi munkával tölti, nagyméretű képeit is ekkor készíti. A fa motívum mellett csendéleteket is fest, melyek a teljes elsötétedés felé hajló színeikkel egy mély, belső világba vezetnek. Ez utóbbiból a budapesti kiállítással egy időben egy gazdag tárlatot mutat be a bolognai Morandi múzeum.
Hollán Sándor művészete a látás élményére alapul. Abból indul ki, hogy amit nézünk, azt nem látjuk, mert nem tudjuk átélni. A külső motívum és a belső élet közötti kapcsolatot két fő témán, a fán és a csendéleten keresztül mélyíti el. A kortárs művészetnek azt az igényes és egyéni útját járja, amely új szemlélettel közelíti meg a láthatót.
A fával való kapcsolat, a fa élménye így állandóan változó formákat, képeket teremt. A kiállítás a termek során ezt a fejlődést követi: Tér és mozgás. Erők, ritmusok. Tér és forma. Szín és forma. Elmélyülés. Újjászületés. A nagyon egyszerű, pár vonalas elemi élményeken vagy azok felbontásán keresztül a komplexebb kompozíciókig, a látogató számára is egyre jobban kibontakozik a fa élő szemlélet módja. A művész néha egészen absztrakt jel sorozatain, fa-írásain, máskor lüktető mozgáshálózatain, a pontosan megfogalmazott formákon, vagy intenzív foltokra redukált nagy képeken keresztül a fa egyre nagyobb "élet-élménnyé" válik.
Hollán Sándor művészete - a Saint-Victoire hegy előtt vizsgálódó Cézanne-hoz hasonlóan - a motívum felfedezésére figyel, a lényegre tör, vagyis a motívum lényegét keresi. Michael Hilaire, a montpellier-i múzeum főigazgatója ezzel kapcsolatban így fogalmaz: a fatörzs formáján, a lombok tömegén túl csak az a kapcsolat számít, amelyet a művész a motívummal alakít ki, érzékelve a feszültséget, a forma egyensúlyát, bizonyos értelemben az életnek azt a láthatatlan struktúráját, amely megragadja, megállítja a művész tekintetét.”- írja a museum.hu a kiállításról.
Hollán Sándor műalkotásaival utoljára 2003-ban, a Fővárosi Képtárban bemutatott Fák, csendéletek című tárlaton találkozhatott a magyar közönség. A Szépművészeti Múzeum novemberben nyílt tárlata nagyszerű lehetőség arra, hogy ismét bemutatásra kerüljenek a művész alkotásai. A fa útja című tárlat 2012. február 5-ig látogatható.
(Forrás: szepmuveszeti.hu, museum.hu)