Hamarosan Filmszemle!
2012-01-13
| |
 |
Február 2. és 5. között tartják a
Magyar Filmszemlét. A tervek szerint kilenc játékfilmet és számos egyéb
műfajú alkotást mutatnak be, a filmekre a belépőjegyek 600 forintba
kerülnek majd.
Február 2. és 5. között rendezik meg a 43. Magyar Filmszemlét a budapesti Uránia Nemzeti Filmszínházban és a Toldi moziban. A rendezvény nem kapott állami támogatást, ennek híján az idei filmes mustra "fapados" szemle lesz, protokollesemények nélkül. A 2012-es filmszemlén nem adnak ki díjakat sem.
A tervek szerint kilenc játékfilmet és számos egyéb műfajú alkotást felvonultató mustra "célja a sokszínű és élő magyar film bemutatása, amely a jelenlegi helyzetben a magyar filmkészítők áldozatkészségét, egyben a szakma iránti szeretetét bizonyítja". A játékfilmek és dokumentumfilmek mellett tudományos ismeretterjesztő, animációs és kisjátékfilmeket, kísérleti filmprodukciókat is megtekinthetnek az érdeklődők.
A játékfilmes programban idén Deák Krisztina Aglaja, Fancsikai Péter jp.co.de, Fliegauf Benedek Csak a szél, Pálfi György Final cut - Hölgyeim és uraim, Szabó István Az ajtó, Török Ferenc Isztambul, Cserhalmi Sára Drága besúgott barátaim (befejezés alatt), Vidnyánszky Attila Szarvassá változott fiú (befejezés alatt) című filmjei, valamint a tíz rendező - Jeles András, Kocsis Ágnes, Török Ferenc, Szabó Simon, Mészáros Márta, Forgács Péter, Siroki László, Pálfi György, Fliegauf Benedek, Salamon András és Jancsó Miklós - rövidfilmjeiből álló Magyarország 2011 kap helyet.
A filmszemle részletes programját és a filmek teljes listáját a jövő hét elején hozzák nyilvánosságra. A rendezvény vetítéseire érvényes mozijegyek egységesen 600 forintba kerülnek majd. A Variety című amerikai szaklap kedden arról írt, hogy a háromnaposra tervezett eseményen nyolc játékfilmet, valamint számos dokumentumfilmet fognak levetíteni.
)Forrás: hvg.hu, mti, film.hu)
H.Zs.
|