Fortunato Depero olasz futurista festő, reklámgrafikus és formaterevezű életmű-kiállításával találkozhatunk a június 4-én nyíló Depero, a futurista és a futurizmus hatása a magyar avantgárd művészetben című kiállításon.
„A futurizmus, a 20. századi avantgárd művészet egyik legradikálisabb művészeti irányzata 1909-ben született meg. 2009-ben több nemzetközi kiállításon is megemlékeztek a Filippo Tommaso Marinetti által alapított mozgalom százéves évfordulójáról, s ebbe a centenáriumi kiállítássorozatba illeszkedett a Museo di Arte Moderna e Contemporanea di Trento e Rovereto intézményeként működő, felújított roveretói Casa d'Arte Futurista Depero műterem-múzeum újbóli megnyitása is. Az elmúlt húsz évben egyre nagyobb érdeklődés övezi a futurista Fortunato Depero sokoldalú tevékenységét, amelyről a magyar közönség most először kap átfogó képet. A Magyar Nemzeti Galériában festményeivel, papírmunkáival, színes kárpitjaival és reklámterveivel (többek között a Campari cég, a Vogue és a Vanity Fair reklámterveivel), valamint pikto-plasztikus színházi kísérleteivel találkozhat a budai várba látogató közönség.
Mivel a Magyar Nemzeti Galéria fontosnak tartja, hogy a magyar művészet jelentős alkotásait nemzetközi összefüggésben jelentesse meg a közönség előtt, ezért a Depero munkásságát bemutató olasz anyag mellett egy közel hatvan alkotásból álló magyar válogatás is látható lesz, A futurizmus hatása a magyar avantgárd művészetben címmel. Itt elsősorban olyan magyar művészek munkáit vonultatjuk fel, akik az 1910-es évektől a futurizmus tanulságait és jellemzőit érvényesítették művészetükben. Sok más művész mellett Bortnyik Sándor, Tihanyi Lajos, Uitz Béla, Schadl János, valamint Kádár Béla és Scheiber Hugó művei lesznek láthatóak a tárlaton. A művek többsége a Magyar Nemzeti Galéria festészeti és grafikai gyűjteményéből származik, de hazai magángyűjteményekből néhány, eddig még nem látott darab is szerepelni fog a kiállításon. A tárlatot a Magyar Nemzeti Galéria adattárában és magángyűjteményekben őrzött korabeli kiadványok és dokumentumok gazdagítják.”- írja a Magyar Nemzeti Galéria honlapján.
Közel száz Depero alkotással találkozhatunk a június 4-én nyíló kiállításon. A kiállítás darabjai a Museo di Arte Moderna e Contemporanea di Trento e Rovereto gyűjteményéből érkeznek. A futurista tárlat a budapesti Olasz Nagykövetség és az Olasz Kultúrintézet közreműködésével jön létre.
Fortunato Depero futurista kiállítása augusztus 22-ig látogatható a Magyar Nemzeti Galériában.
(Forrás: MNG)