A könyv-
és filmszéria rajongói legnagyobb bánatára nem egy újabb kötet érkezik, ám
kárpótlásul Stephanie Meyer jóváhagyta, hogy képregény készüljön első
könyvéből.
A március 16-án érkező első részt 350 000 példányban
jelenteti majd meg a Yen Press, azt azonban egyelőre még nem tudni, hogy egy
egész sorozat fog készülni az első könyvből vagy a képregény az egész
történetet fogja felölelni.
A forgatókönyv elkészítésében nem vett részt az írónő, Stephenie Meyer, ám több
jelenet pontos ábrázolásához is ragaszkodott, az első, internetre felkerült
oldalak alapján például Bella Swan és Edward Cullen első találkozása a biológia
órán szinte szóról szóra ugyanúgy található majd meg benne, mint az eredeti
könyvben.
Young Kim, a koreai képzőművész-illusztrátor elmondta, inkább ragaszkodik a
könyvben található leíráshoz, mint a főszerepet játszó Kristen Stewart és
Robert Pattinson alakjához, ezért a manga stílusban készülő képregény Edwardja
és Bellája inkább hasonlít majd a Meyer által kitalált karakterekre.
Ha hihetünk a pletykáknak, a képregény megjelenése után alig egy héttel a New
Moon DVD-je is piacra kerül majd, úgyhogy Twilight rajongók, ideje nekiállni
gyűjteni!