A 78 éves kolumbiai festő óriás, Fernando Botero jelenleg is futó kiállításának egyik darabjával, az 1992-ben festett Önarcképpel ajándékozta meg a Szépművészeti Múzeumot. További meglepetésként szolgál, hogy a kiállítás nyitva tartása meghosszabbításra került a látogatók előtt.
Botero Önarckép című remekművével gyarapította a budapesti Szépművészeti Múzeum gyűjteményét. A nagysikerű kiállítás egyik festményét ajándékozta a múzeumnak a kolumbiai festő, csaknem 1 millió euró értékben. Botero az Önarckép mellett hozzájárulását adta a kiállítás meghosszabbítására, így a 2010. szeptember 30-án nyílt tárlat a kiírt január 23 helyett február 20-ig tekinthető meg a Hősök terén.
A tárlat során Botero legjellegzetesebb jegyeivel is megismerkedhetnek a látogatók, így a kerek és buja formákkal teli emberekkel, állatokkal és tárgyakkal. A színpompás, fényárnyban úszó alkotások igazi kuriózumként jelennek meg a kiállítás során, hisz a latin-amerikai valóságba repítik el a nézőt.
„A múzeum vezetésében már a kiállítás megnyitása előtt felvetődött az ötlet: ráveszik a mestert, hogy egy művét – hosszú távú letétként - hagyja Budapesten. A kiállítás szeptember végi megnyitása idején az itt tartózkodó Fernando Botero rábólintott: addig itt maradhat egy alkotása, míg az intézmény – szponzori segítséggel – előteremti a vételárat. A művész később azonban módosította a döntését és nagylelkűen jelezte: a múzeumnak adományozza a saját magát torreádorként ábrázoló Önarckép című festményét. Az értékes alkotás a Szépművészeti gyűjteményébe kerül, a mű ezen belüli bemutatásáról később születik döntés.
A február végéig látható kiállításon – amelyet eddig több mint 60 ezren tekintettek meg - a népszerű alkotó munkáival első alkalommal találkozhat a magyar nagyközönség: a közel hatvan, javarészt nagyformátumú olajfestmény és szobor a művész elmúlt húsz évének munkásságáról ad áttekintést.
1932-ben született, kalandos életű és rendkívül termékeny művész most bemutatott alkotásai bepillantást engednek Botero sajátságos világába, amely monumentalitásra és időtlenségre törekszik. A kiállításon egyben képet kaphatnak a látogatók arról is, hogy a kolumbiai művész miképpen merít ihletet és fejezi ki tiszteletét a klasszikusnak számító európai mesterek előtt, de tárlat elkalauzolja a látogatókat Latin-Amerika élettől duzzadó, színpompás vidékeire is.”- írja a Szépművészeti Múzeum honlapján.
Botero fantasztikus kiállítása, az említett Önarckép című festménnyel együtt február 20-ig látogatható a Szépművészeti Múzeumban.
(Forrás: Szépművészeti, fotó: Origo)