A brazil csillag, Ronaldo meghosszabbította szerződését a Corinthians együttesével.
Körülbelül másfél éven láthatják még Ronaldot játszani a rajongók. A Fenomén 2011-ig hosszabbította meg szerződését jelenlegi együttesével, ekkora tervezi ugyanis visszavonulását. A brazil zseni addig is szeretné lehető legjobb formáját nyújtani, s számos trófeát begyűjteni csapatával.
A 33 éves csatár korábban megfordult a Eindhoven, a Barcelona, az Internazionale, a Real Madrid, majd az AC Milan gárdájánál is.
Pályája legjavát jelenlegi olasz bajnok Internazionalenél, illetve a Real Madridnál töltötte el. Mindkét együttest 5-5 éven át szolgálta. Ronaldo 14 éves korában kezdte el pálya futását a brazil Cruzeiro Esporte Clubenál, ahol 13 mérkőzésen 12 gólt szerzett. Ekkor figyelt fel rá a Eindhoven csapata, akik hat millió dolláért szerződtették őt le.
A brazil zseni számos díjat söpörhetett be. A FC Barcelonával például az 1996-1997-es szezonban megnyerte a KEK-et, az olasz FC Internazionaleval pedig az UEFA kupát gyűjtötte be. A kék-feketék akkori trénerével, Hector Cuperrel rengeteg vitája volt, ennek is köszönhetően igazolt a Real Madridhoz, ahol góljai legjavát szerezte. Ronaldo 127 mérkőzésen lépett pályára a királyiakkal, s ezen játékokon 83 találatot szerzett. Legutolsó nagy trófeáját az AC Milannal szerezte, akikkel Bajnokok Ligáját nyert a 2006-2007-es szezonban. 2008.februárjában szerződött jelenlegi gárdájához, a Corinthianshoz, ahonnan visszavonulását tervezgeti.
Hazája válogatottjával, 1994-ben, és 2002-ben megnyerte a Világ Bajnokságot.