A nyár utolsó napjaira remélhetőleg már mindenki hazaért a nyaralásból. A Rébusz ennek alkalmából összegyűjtötte nektek azt az öt festői európai kisvárost, amelyet mindenképpen érdemes volt felkeresni egy utazás alkalmával. Ha idén nem, hát majd jövőre.
5. Gyula
Listánkat kezdjük is rögtön egy hazai látnivalóval, amiért nem is kell messzire utaznunk. A Békéscsabától 16 kilométerre keletre található határszéli kisváros meglepő szépségeket tartogat az odalátogatóknak. Európában egyedinek számító téglavára, fürdője az Almássy-kastéllyal minden turistát elvarázsol. Érdemes egy nagy sétát tenni a várost átszelő Élővíz csatorna mellett, utána betérni a szintén gyulai nevezetességnek számító Százéves Cukrászdába. A város főtere 2006-ban megújult, az azóta is rendben tartott utcákon való séta utánozhatatlan hangulata miatt Gyula biztos szereplője a válogatásunknak.
4. Mostar
A Bosznia-Hercegovina déli részén található kisváros igazi üdítő látvány az amúgy még kihívásokkal küzdő országban. A Neretva-folyó völgyében található település természetesen legfontosabb látványossága az Öreg-híd, amelyről maga a városka is a nevét kapta. A hídhoz vezető sétányon és az Óvárosban hangulatos sétálóutcákat találunk, az itt lévő éttermekben a bosnyák helyi ízeket, például a csevapcsicsit is kipróbálhatjuk. A várost mindenképpen érdemes útba ejteni egy Horvátországi nyaralás során.
3. Brugge
Listánk bronzérmese egy igazi nyugat-európai versenyző, ami egyben a válogatás hazánktól legtávolabbra eső tagja. A Belgiumban található Brugge kisvárost a legtöbbször csak észak Velencéjeként emlegetik. A számos érintetlen középkori templom mellett Brugge igazi varázsát a települést átszelő csatornák jelentik, melyeken igazi élvezet végigcsónakázni. A település híres még csipkéjéről és sajtjáról is.
2. Neszebar
Listánkon a második Neszebar városa. A bolgár tengerpart ékköve Bulgária déli fekete-tengeri partján fekszik, 40 kilométerre Burgasztól, a déli bolgár tengerpart jelentős központjától, és alig pár kilométerre a magyarok által is kedvelt üdülőparadicsomtól a Naposparttól. Neszabart már kétezer éve alapították, de az igazi nyomot a városon a római illetve a bizánci hódítók hagyták. A kis félszigeten található festői település egy nap alatt bejárható. A szűk utcákról varázslatos kilátás nyílik a tengerre, de a séta közben érdemes válogatni a számos középkori templom közül is.
1. Dubrovnik
Ami Boszniának Mostar, az Horvátországnak Dubrovnik. Összeállításunk nyertese az Adria Gyöngyeként is emlegetett város, amely egykoron a magyar korona fennhatósága alatt is állt. Horvátország legdélebbi részén található város gazdag múltja a római időktől kezdődik. A fontos kereskedelmi középpont kereskedői rajtahagyták kézjegyüket a városon, az Óváros macskaköves utcáin sétálgatva, a kikötőben az ott horgonyzó hajókat nézegetve, vagy a várfalon nézelődve a turista itt érezheti Dubrovnikban, mindent megkap, amit egy hangulatos várostól megkaphat.
Reméljük, minden rébuszos diáknak jól telt a nyara, és lehetősége lesz listánk néhány szereplőjét meglátogatnia. Összeállításunkkal már a jövő nyári utazásokhoz is szerettünk volna tippeket adni.
Forrás:
Wikipédia