Együtt
dolgozna a Westlife-fal a Boyzone. A csapat tagjai azt állítják, a világhírű ír
szolidaritás erősítése érdekében társulnának be a jóval sikeresebb fiúcsapathoz
egy-egy dal erejéig, ám az is könnyen lehet, hogy egy egész albumot is felvesz
majd együtt a két csapat.
Azt hihetnénk, hogy nem
sok közös van a Westlife-ban és a Boyzone-ban, leszámítva persze, hogy
mindkettőt ír srácok alkotják, azonban ez egyáltalán nem így van, hiszen
mindkét csapat menedzsere a hazájában híres-hírhedt Louis Walsh. Walsh az
X-Factor című tehetségkutatóban már megalapozta hírnevét és most úgy tűnik, két
sztárcsapatát igyekszik méginkább a lapok címlapjára repíteni a lehetséges együttműködéssel.
A közös albummal valószínűleg mindkét csapat nyerne, hiszen rajongók millióit
tudhatják maguk mellett az ír szívtiprók. Ráadásul, felröppent a gondolat,
miszerint jó célra fordítanák a tervezett album bevételét, ezzel pedig akár
több százezer fontnyi adományt is összeszedhetnének egy-egy szervezetnek.
Jó lenne, ha mondjuk, jótékony célra ajánlhatnánk fel a bevételt. –
mondta Shane Lynch a Boyzone oszlopos tagja. – Az olyan amerikai előadók, mint Jay-Z és Rihanna össze tudtak fogni egy
jó ügy érdekében, szerintem nekünk is menne.
A Boyzone tagjai, egyébként, március 21-én egy showműsor keretében fognak
adózni egykori csapattársuk, Stephen Gately emlékének. Az A Tribute to Stephen
Gately című műsorban többek közt a Westlife és a Girls Aloud szintén ír énekesnője,
Nadine Coyle is színpadra fog lépni.