Kiállítások, konferenciák és
szakmai kerekasztal-beszélgetések szerepelnek a budapesti Erzsébet téren
található Design Terminál őszi programjai között.
A Balassi Intézet kezelésében álló intézmény célja a dizájn népszerűsítése az érdeklődők körében, másrészt szakmai találkozóhely is. Folyamatos visszajelzéseket szeretnének kapni arról, mi fontos a szakmának és milyen segítségre van szükségük.
Ezen kívül rendszeresen szemináriumokat és előadásokat szerveznek a Design Terminálban, hogy a fiatal tervezők a piacra lépéshez szükséges marketing- és jogi ismereteket megszerezhessék. A cégalapítás tudnivalói mellett például az Új Széchenyi Terv pályázataival is megismerkedhetek az alkotók. Hosszabb távú cél, hogy a magyar dizájn valódi gazdasági ágazattá válhasson.
Az érdeklődők szeptember 15-ig a Gombold újra!, novemberben pedig a magyar jármű- és alkatrész gyártás múltját, jelenét bemutató tárlatot láthatják. December 8-án nyílik a karácsonyi kiállítás, melyen a magyar dizájnszakma színe-java részt vesz műveivel, ékszertől a bútorokig. A tárgyakat és a divattervezők kollekcióit a látogatók ebben az időszakban megvásárolhatják. A tervek között szerepel, hogy az épületben étterem és dizájn shop is várja a látogatókat.
A Design Hét Budapest nyitó rendezvényeként a Design Terminál ad otthont szeptember 30-tól egy hónapon át a Couleur Locale című tárlatnak, amely harminc különböző európai ország dizájnszakemberei által választott, az adott nemzet kortárs dizájnkultúráját leginkább jellemző tárgyakat vonultatja fel.
A Magyar Formatervezési Tanács és a Design Terminál által közösen szervezett Design Hétre idén az osztrák Walking-Chair Design Studiót hívták meg a rendezvénysorozatra – mondta Fábics Natália, a rendezvény szóvivője.
(Forrás: kultura.hu, mti, designterminal.hu)
H.Zs.