Július 20-án a cseh újhullám egy újabb fantasztikus darabjával ismerkedhettek meg, ha ellátogattok a Kertem mozi következő filmvetítésére, ahol a Százszorszép című cseh film kerül bemutatásra.
A Kertem néven elhíresült szórakozóhely a Városliget szívében található, ahol adott a kellemes hangulat és az egész nyáron tartó filmvetítés sorozat.
A következő filmvetítési alkalom során, július 20-án, kedden 21.30-tól a cseh újhullám kiemelkedő alkotójának, Vera Chytilová egyik legismertebb munkáját, a Százszorszépeket nézhetitek meg a lampionokkal kiegészült kertmoziban. A filmvetítések során különleges vetítési móddal is találkozhattok, ugyanis 35 mm-es gépekről vetítenek.
„Az 1966-os abszurd-avantgárd alkotás a burleszk hagyományait felelevenítve és lenyűgöző képi világgal mesél Marie I. (Ivana Karbanová) és Marie II. (Jitka Cerhová) kalandjairól. A két unatkozó lányka elhatározza, hogy "romlott nő lesz", ennek érdekében pedig idős bácsikat kezd el szédíteni...”- írja az Est.hu honlap a Százszorszépről.
„A filmjeim a dolgok harmadik jelentéséről szólnak. Egy történet két külön fonalát, két értelmet, kétféle képet helyezek egymás mellé. A szembesülés a néző tudattalanjában történik, gondolkodásra készteti. Egy harmadik jelentés születik így meg, valami, ami korábban nem volt jelen. A filmjeim nem a valóság ábrázolásáról szólnak, hanem az összefüggések láttatásáról.” – mondta Vera Chytilová, a Százszorszép című cseh film alkotója.
A július 20-ai cseh filmvetítésre a belépés ingyenes.
(Forrás: Kertem, Port, Est, Kultúra)