Beindul a Belga-tavasz!
2010-03-10
| |
 |
Mint ahogyan arról már korábban hírt adtunk, hamarosan kezdetét veszi a Gödörben a 10. Backpackers Spring Festival. Az eseményen összesen tizenkét zenekar ad koncertet, a Bëlga lemezdús "tavaszi hadjáratát" kezdi meg.
Szinte biztosan nem volt még Magyarországon példa arra, hogy egy előadó vagy zenekar négy hónap alatt négy albumot jelentessen meg; a különc hazai hip-hop csapat, a Bëlga most erre készül. A Bëlga tavasznak elnevezett akció első darabját, az Arany lemezt március 12-én mutatják be a Gödörben. A lemez péntektől már ingyenesen letölthető a zenekar honlapjáról, CD formátumban pedig a koncerteken lehet majd megvenni mintegy 500 forintért. "Lehet, hogy magyar csúcs, amit csinálunk, de azért én emlékszem arra, hogy a Psychic TV nevű brit indusztriális art punk csapat egy éven át hetente adott ki egy-egy lemezt, főleg koncertfelvételeket" - mondta Dj Titusz.
A négyrészes sorozat első darabja, az Arany lemez valóságos szociológiai terepmunka, a bëlgás fiúk (Tituszon kívül a szövegelésért felelős Bauxit, Még5lövés és Tokyo) politikuslemeznek nevezik. Titusz kifejtette, hogy az album a magyar politikai elitről, politikai életről szól. A politikával már korábban is kacérkodott a zenekar, persze csak abban az értelemben, hogy a Nemzeti hip-hop és a Képviselő boogie ironikus tükröt állított a hazai viszonyok elé.
A májusi lemezről a producer annyit árult el, hogy az lesz a dadaista darab, a júniusi adag pedig "klasszikusnak" nevezhető, igazi szabad asszociációs Bëlga, kötetlen formai megoldásokkal.
(Forrás: belga.hu, godorklub.hu, mti)
H.Zs.
|