Ahogy vége lett a Világ Bajnokságnak, újra megkezdődtek a találgatások: melyik sztár távozik jelenlegi gárdájától. A lista élén természetesen ott szerepel a balhés Mario Balotelli is. Vajon a ghánai - olasz tehetség valóban elhagyja a BL győzteseket, és Manchesterbe igazol?
A Gazzetto dello Sport szerint igen. S bár az Inter vezetősége néhány nappal ezelőtt még tagadta mind Douglas Maicon, mind Mario Balotelli eladását, az olasz napilap szerint az Inter már megegyezett Super Marioról a Manchester Cityvel.
Massimo Moratti, az Inter elnöke az Appiano Gentile edzőtáborban azt nyilatkozta a lapnak, hogy már közel állnak a megállapodáshoz. Az egyetlen bökkenőt a játékos vételára jelenti. Egyes források szerint (mint például a Calciomercato.it) ez az összeg körülbelül harminc millió euró lehet.
Balotelliért már korábban számos klub bejelentkezett, mint például az AC Milan, a Manchester United, vagy éppen a Chelsea. Az Inter azonban mind ezidáig ellenállt a kérőknek, úgy látszik a Manchester City lehet a befutó. Balotelli eligazolásának esélye azzal is nőtt, hogy hírek szerint Benítez (a kék-feketék új trénere) nem tart igény a balhés, nehezen kezelhető sztárra, vételárából pedig leigazolná a Liverpoolban játszó az argentin Javier Mascheranót. Bár Benítez a minap még azt nyilatkozta, szeretné személyesen megismerni Balotellit.
Amíg Benítez nem, addig az Inter korábbi, a Manchester City jelenlegi trénere, Roberto Mancini nagyon is érdeklődik a sztár irán. Mancini volt ugyanis, aki felfedezte a fekete csatárt, és az első csapatba vezette.
Marco Branca csütörtökön még így nyilatkozott az Inter.it-nek: "Mióta megnyertük a BL-t, naponta kapok hívásokat, hogy érdeklődnének 7-8 játékosunk felől." - majd így folytatta Branca - "Maicon, és Balotelli nem eladó. Hogy mi az áruk? Olyan nincs."