Az idén Várpalota helyett a Balaton
déli partján, Szántódpusztán rendezik meg a Pannónia Fesztivált. Mázló
Imre, a fesztivál igazgatója elmondta: azért költöztetik el a
fesztivált, mert kinőtték az eredeti helyszínt.
Véget ért egy fejezet a Pannónia Fesztivál történetében. Öt sikeres esztendő után Várpalotáról Szántódra költözik a szezonindító esemény. Pünkösd hétvégét a Balaton partjától alig néhány méterre, a Tihanyi-félszigettel szemben, csodás panorámában gyönyörködve tombolhatják végig a PaFe látogatói. A fesztivál korábbi helyszínéhez képest nagyobb területen, bővebb infrastrukturális adottságokkal és lehetőségekkel, így külön kialakított parkolóval, kempinggel, sőt, eredeti, 17. századi formáját őrző kőépületekkel várja a hazai zene szerelmeseit az idén 6. születésnapját ünneplő Pannónia.
A költözés mérföldkőnek számít az esemény életében: az új helyszín olyan, eddig megvalósíthatatlan szolgáltatások és ötletek kivitelezését teszi lehetővé, amelyek nemcsak a látogatók kényelmét szolgálják, hanem egy merőben új bulizási élményt is kínálnak majd. A PaFe költözésének másik nagy előnye, hogy a rendezvény több szolgáltatási és szórakozási egység létesítésével szélesíti a programok és a zenei műfajok spektrumát.
A fesztivál új otthona egyébként a Szántód részét képező Szántódpusztán terül el, megközelítése bármelyik irányból rendkívül egyszerű, hiszen az M7-es autópályáról letérve, a 7-es úton néhány perces utazást követően máris indulhat a buli.
Az idei fesztiválon több mint 160 magyar zenekar és előadó lép színpadra. A fellépők névsorára a látogatók szavazhattak, a legtöbb szavazat a Tankcsapdára, a Roadra, a Depresszióra, a Quimbyre, a 30Y-ra, valamint az Alvin és a Mókusokra érkezett. Részletes programot február végére ígértek a szervezők.
(Forrás: pannoniafesztival.hu, mti, kultura.hu)
H.Zs.