A Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola fotográfus hallgatói a szubkultúra és a közösség témáját bemutatva első alkalommal állítják ki alkotásaikat a Mai Manó Házban. A kiállítás január 5-27. között látogatható.
„A kiállításon a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola Médiaművészeti Intézete Fotográfia szakának legelső évfolyamának, az idén másodéves hallgatóknak eddigi munkái láthatóak. A feladatok nagyon különbözőek, mint ahogyan a hallgatók megoldásai is. Láthatunk a dokumentarista kurzuson “Magyarszabvány” feladatra készült otthonkás nagymamákat ábrázoló sorozatot, szubkultúrák, közösségek hívó szóra kórházban kialakított mini otthonokat, vagy boncmesterről készült foglalkozásportrét, de megrendezett gyilkosság, parafrázis kép és divatfotó is fellelhető a kiállított fotográfiák között. A technikai kivitelezés a fotogramoktól az analóg fotográfiai technikákon keresztül a digitális képekig igen széles skálán mozog.”- írja a Mai Manó Ház honlapján az egyedülálló kiállításról.
A kiállítók között szerepel Álovits Bálint, Bácskai Orsolya, Ben Jáfet, Bezeczky Csilla, Bödör Adrián Gábor, Csanádi Márton, Debreczeni Zita, Halász Jácint , Hary Géza, Havancsák Éva, Hirling Bálint, Horváth János, Jámbor Erzsébet, Juhász Orsolya, Mester László, Palkó Eszter, Rácmolnár Milán, Sárközi Péter, Schmidt Ágnes, Seprűs Pál Péter, Száraz Katalin, Tajti Róbert, Tanács Anikó és Tóth Orsolya fotográfus hallgatók.
Az első című tárlat kurátora, Gőbölyös Luca, Balogh Rudolf-díjas fotóművész a következőképpen nyilatkozott a kiállításról: „Ahhoz, hogy a hallgatók bátran alkalmazzák gondolataik megfogalmazására a fotográfia lehetőségeit, fontos, hogy megismerjék, hogy más alkotók a műfajon belül és annak határain hogyan használják ezt a vizuális nyelvet, milyen kísérleti módokon gondolkodnak, valamint, hogy megtanuljanak szabadon játszva bánni a technikával, létrehozván annak akár fotográfiailag felismerhetetlen megjelenéseit is. A hallgatóinknak nem pusztán képek (művek) létrehozása a feladata, hanem egy analitikus gondolkodás elsajátítása, reflektálás, rákérdezés a fotográfia mibenlétére, azzal a céllal, hogy felfedezzék, hogy az mivé képes válni, továbbá, hogy munkáikon keresztül tudják artikulálni gondolataikat, képesek legyenek kritikusan reflektálni azokra.”
A tárlat január 27-ig megtekinthető a Magyar Fotográfusok Házában, a Mai Manó Házban.
(Forrás: maimano.hu)