Ha azt a
szót halljuk, hogy „szépség”,
mindannyiunknak megfordul a fejében valamilyen kép vagy elképzelés, hogy hogyan
fogja meg ezt a fogalmat. Közelítsünk tovább más szemmel!
Korábbi
kutatások kimutatták, hogy a szépség a társas meghatározás szempontjából
mindenképp pozitívum, és társadalmi, illetve gazdasági előnyökkel jár. Dion vizsgálatai (1972) rámutattak, hogy a fizikailag vonzó gyerekek népszerűbbek
társaik között. A felnőttek megítélését is befolyásolja egy vonzó külsejű
gyerek – kevésbé tartották valószínűnek, hogy a vonzó gyerek a jövőben is fog
valami rosszat tenni, mint nem annyira vonzó külsejű társaikról, akik ugyanazt
a „bűnt” követték el. A személyek is jobb megítélést kapnak, mikor egy vonzó
párral, baráttal jelennek meg, mint amikor egy kevésbé vonzóval, ugyanakkor az
illetőt vonzóbbnak ítélik, mikor egy nála kevésbé attraktív megjelenésű
idegennel látják. Állásinterjúkon is döntő szerepe lehet a megjelenésnek, az
első percekben kialakított benyomásra erős hatással van, az adatok pedig azt
bizonyítják, hogy a kellemes külsejű emberek előnyösebb munkalehetőségekhez
jutnak.
Evolúciós szempontból a szépség összekapcsolható az egészséggel és a jó
reprodukciós képességgel. Vagyis a szép partnerrel való kapcsolatból származó
előny az életképességet javító gének megszerzése, amelyek növelik a születendő
utódok túlélési esélyeit. A vonzónak tartott vonások, amik jelzik ezt a fizikai
kondíciót, a fiatalság, az átlagosság (nem mint hétköznapi, inkább mint egy
matematikai átlag, mely a többi egyéni arc jellemzőit összegzi), a szimmetria
és a nemi hormonok feltűnő jellegzetességei. Tehát a vonzerő adta előny -
evolúciós értelemben - a jó genetikai minőség jelzésével magyarázható. A
szépséggel járó előny továbbá arra is visszavezethető, hogy a
vonzó külsővel rendelkező emberek jobb megítélést kapnak. Ennek
feltételezhető oka, hogy egy szép emberi arc láttán az agyban kellemes érzések
aktiválódnak, pozitívabb gondolataink lesznek tőle, jobban reagálunk, ezáltal
pozitív tulajdonságokkal kötjük össze a szépséget (Olson, Marshuetz). Innentől a folyamat magától gördül tovább. Ha
egy emberről pozitív belső tulajdonságokat feltételeznek, akkor úgy is
viszonyulnak hozzá, és a pozitív viszonyulás a szép emberből is azt hívja elő,
hogy pozitívan reagáljon, pont úgy, ahogy feltételezik róla, ezzel
visszaigazolva a feltételezett tulajdonságok létezését. Ezzel kialakul a
közvélekedésben a külső és belső tulajdonságok lineáris összefüggésének
modellje. Ebben a magyarázatban is az látszik, hogy a szépségre adott előnyös
megítélésünk genetikailag kódolt lehet.
A szépség előnyeinek evolúciós és biológiai magyarázatát
kritizáló feminista Naomi Wolf szerint a szépség a patriarchális
társadalom által teremtett kultusz miatt ennyire jelentős és mindenki
megítélésében szerepet játszó tényező. Azzal a nézettel, miszerint a nő
szépsége összefügg a reprodukcióval, és ezért rendelkezik kiemelt jelentőséggel
abban, hogy választják-e őket, nem igaz, mert a szépségideál a korokkal
változik. Ha pedig változik, akkor nem lehet evolúciós, biológiai és egyetemes,
sokkal inkább az adott kultúra és társadalom hozza létre, határozza meg.
Szerinte a szépségideál mindig az adott kor elvárt viselkedésének szimbóluma,
vagyis nem a megjelenést, hanem a viselkedést írja elő. Véleménye szerint a
szépség, mint kultusz megteremtése a férfiak érdekét szolgálja. A férfiak
továbbra is szabályozni, és elnyomni akarják a nőket, mivel azonban az
emancipációval kivívták szabadságjogukat, önállóságot, befolyást, és hatalmat
szereztek, az önértékelésük aláásását célozták meg. Ennek megvalósítása abban
áll, hogy elérhetetlen szépségideálokat állítottak fel, és ezzel a nők saját
magukat, testüket negatívabban értékelik, szorongást kelt bennük, és
kényszeresen foglalkoznak szépségükkel. Szerinte ennek látható jele, hogy ma a
nők elégedetlenebbek testükkel, mint valaha. Egy felmérés szerint még a
sikereket elért nők is jobban szeretnének leadni 4-7 kilót, mint bármi más célt
elérni. E feminista magyarázat szerint a szépség azért előnyös, mert a
férfitársadalom ezt kultiválja és reklámozza előnyösként.
MacCannell (1987) a szépségipar
mögött húzódó paradoxonokat fogalmazta meg, ami további bizonytalanságnak
és szorongásnak adhat teret, a tekintetben, hogy mi is az elérendő cél. Ilyen
paradoxon az, hogy ha valaki elfogadja a felkínált, reklámozott ideált, akkor
éngyenge, éretlen személyiség, ha elveti azt, akkor nemi szerepzavara van, mert
nem elég nőies. Egy másik paradoxon, hogy a felkínált modellek nem valódiak,
hanem beavatkozások révén nyert hamis képek, viszont a természetes nem felel
meg a kulturális ikonoknak, így az sem elérendő cél. Továbbá, ha valaki nem
csatlakozik az ideálokat követők sorába, akkor csökkent értékűnek érezheti
magát, ha csatlakozik, és felismeri a manipulációt, akkor kiszolgáltatott
áldozatnak. Végül, ha valaki bekerül a szépségipar kínálta termékek
fogyasztásának sodrásába, az a véget nem érő újabb termékek kínálatával
találkozva örökké úgy érzi, még nem tett meg mindent a szépségéért, nem elég
erős, holott folyton kontrollálja a testét.
A helyzetet tovább nehezíti a manapság tömegével jelen lévő, népbutító női
magazinok által sugallt új eszménykép: a független, erős, párkapcsolat nélkül
is tökéletesen helyt állni képes szingli nő ideálja. Ez az áramlat
természetesen csak látszólag igyekszik a tűzhely körül szorgoskodó, alávetett,
a férfi igényeinek kiszolgálására hivatott nő képét támadni, valójában plusz
svunggal erősít erre rá. Akár férfiról, akár nőről beszélünk, nyilvánvaló, hogy
a dependens, kapcsolatfüggő működésmód előnytelen, és számos kritikus
életvezetési nehézséghez vezethet. Ugyanakkor a szingliségnek, a kölcsönös
elköteleződésen alapuló párkapcsolat igénye nélküli életmódnak a bálványozása
alapvető lelki szükségleteknek mond ellent. A szingli-divat megnyugtató
kapaszkodóul szolgálhat az elköteleződési problémákkal küzdő nők számára,
ugyanakkor reménytelen helyzetet teremthet az olyan hölgyek életében, akik
saját vágyaikkal szembemenve – azokat esetleg fel sem ismerve – csatlakoznak a
„szabad, egyedülálló, és nekem-így-jó, így-vagyok-boldog” nők csoportjához, és
magukra erőltetnek egy olyan mentalitást, amely esetleg nem fér össze érzelmi
szükségleteikkel. Annak idővel bekövetkező felismerése, hogy boldogtalanok
ebben a napjainkban divatos életformában, a csökkent értékűség érzését keltheti
ezen nőkben, ehhez pedig olyan eltúlzott hiedelmek társulhatnak, melyek szerint
ők nemcsak nehezen viselik férfi nélkül a hétköznapokat, de egyenesen
képtelenek funkcionálni, ha épp nincs párkapcsolatuk. Ez a visszacsatolás
erősíti meg őket még inkább az alávetett nő szerepében, amihez valószínűleg meg
is találják aztán a kiegészítő partnert.
A fenti eszmefuttatások persze csak töredékét takarják a témában rejlő okoknak
és okozatoknak, a jelenség súlyára azonban némiképp rámutatnak. Az mindenesetre
sajnos valószínű, hogy az új év kezdetével idén sem fogadta meg kevesebb nő,
hogy mostantól alakformálás, plasztikázás vagy egyéb módszerek révén kezdeni
fog valamit a – szerinte – nem is létező szépségével.
(Kép: Dreamstime)
