A Papírrepülők a legjobb elsőfilmes alkotás
2010-02-01
| |
 |
A Magyar Filmkritikusok szerint a legjobb elsőfilmes rendező Szabó Simon és a Papírrepülők. A verseny fődíját Mátyássy Áron kapta az Utolsó idők
című filmjéért, Törőcsik Marit pedig életműdíjjal jutalmazták. A szakmabeliek szerint az elmúlt évben
kimagasló alkotás nem született, ennek ellenére erős volt a mezőny, mert sok
értékes munka készült.
Báron György filmkritikus, zsűritag szerint főleg a
dokumentum- és a kisjátékfilmes kategóriában volt erős a verseny, ezt jelzi az
is, hogy némely kategóriában nem tudtak abszolút győztest hirdetni, hanem
megosztva ítélték oda a díjat.
A
2009-ben bemutatott játékfilmek alkotói között többségben voltak a fiatalok,
akik túlnyomórészt a 20-as, 30-as korosztály problémáit, dilemmáit vitték
vászonra. A vissza-visszatérő témák közé tartozott a kiszolgáltatottság, az
önbíráskodás, a kommunikáció-képtelenség, a közéleti visszásságok. A szakmai
zsűri szerint nem született jelentős filmzenei teljesítmény 2009-ben, viszont
kimagaslóak voltak a gyerekszereplők alakításai.
A
filmkritikusok fődíját, az úgynevezett B. Nagy László-díjat Mátyássy Áron kapta
az Utolsó idők című filmjéért. A legjobb rendezőnek az idén Török Ferenc
bizonyult, aki a Koccanás című filmért vehette át az elismerést, míg az
operatőrök közül Dobos Tamást díjazták a filmkritikusok az Apaföld című film
fényképezéséért. Díjazták a legjobb elsőfilmest is; a kategóriában a korábban
színészként nevet szerzett Szabó Simon vehette át az elismerést a Papírrepülők
című filmjéért. A filmkritikusok különdíját megosztva kapta Pálfi György Nem
vagyok a barátod és Gárdos Péter Tréfa című filmjéért.
A
legjobb dokumentumfilmnek Almási Tamás Puskás Hungary című alkotását
választották az ítészek, míg az új kategóriaként létrehozott "legjobb
kísérleti dokumentumfilm" a Feszt Judit és Somogyvári Gergő rendezte
Csempelevél lett, amely a Duna Műhelyben készült. A legjobb kisjátékfilm díját
megosztva kapta Horváth Lili a Napszúrás című filmért és a Variációk, amelyet
Esztergályos Krisztina rendezett. A legjobb animációs filmnek a Glaser Katalin
rendezte Fin bizonyult, a legjobb vágónak járó elismerést Lemhényi Réka vehette
át a Nem vagyok a barátod, a Csiribiri és a Rózsaszín sajt című filmekért.
A
legjobb női főszerep díját Vass Teréz kapta az Utolsó idők című filmben
nyújtott alakításáért, míg a legjobb férfi színésznek járó elismerést Lukáts
Andornak, a Príma primavera főszereplőjének ítélték. A legjobb női
epizódszereplő díját Péterfy Bori vehette át a Poligamy és a Napszúrás című
filmekben nyújtott alakításáért. A legjobb férfi epizódalakításért járó
elismerést Kovács Lehel kapta az Intim fejlövés és a Made in Hungária című
filmekben nyújtott játékáért.
Az
idén is kiosztották a forgatókönyvírók díját, amelyet Bíró Zsuzsa kapott a
Tréfa című film Kosztolányi-adaptációjáért.
(Forrás: emasa.hu)
H.Zs.
|