Noha van, aki nem szereti, kétségtelen, hogy millióan imádják a 62 éves Sir Elton Johnt, aki számos díja mellett minden idők legtöbb eladott kislemezével
is büszkélkedhet. Az angol énekes Magyarországra érkezik, hogy 2010 júniusában
felejthetetlen koncertet adjon a hazai rajongóknak.
Elton John és
zenekara a jövő nyáron koncertezik a Budapest Sportarénában – árulta el a turné
magyarországi szervezője. A 62 éves Sir Elton John brit zenész magyarországi
koncertjét 2010. június 8-án rendezik meg, a jegyek már kaphatók december
22-től az ismert jegypénztárakban.
Elton John a
pop-rockvilág egyik legnagyobb egyénisége, a válogatásokkal együtt 60 albuma,
több kislemeze jelent meg. Pályafutása során eddig öt Grammy-díjat nyert el.
Rengeteg listavezető nagy- és kislemez fűződik a nevéhez, Lady Diana halálakor
kiadott Candle in the Wind című dala több mint 37 millió eladott példánnyal
minden idők legkelendőbb kislemeze lett.
Az énekest
1994-ben iktatták be a Rock And Roll Dicsőségcsarnokába. Elton Johnt a királynő
1998-ban lovaggá ütötte a brit popzenében elért sikereiért és az AIDS elleni
küzdelemben kifejtett tevékenységéért.
(Forrás: mymusic.hu, mti, zene.hu)
H.Zs.